CubeHeaven

Manapság viszonylag kevés olyan stúdió van ami nem vét hibát, és aminek minden bejön. Sok jó ötlet futott már zátonyra azért mert a fejlesztők elcsúsztak néhány olyan banánhéjon, amik számunkra érthetetlenek voltak. Azonban a Mass Effect franchise és a Bioware nem ilyen. A világ egyik legjobb akció-RPG-jének folytatása ismét a felleg(vár)ek  közé emelte egyik kedvenc stúdiómat.

A történet ott kezdődik ahol az első rész abbamaradt. Shepard parancsnokot és az emberiséget hősként ünneplik galaxis szerte (kivéve persze, akik nem, de erről majd később). Hajójával, a Normandiával éppen egy felderítő úton szeli a végtelen űrt, amikor hirtelen egy orbitális méretű, ismeretlen eredetű cirkáló szó szerint darabokra szaggatja a csodahajót, és ami ennél is borzasztób, a legénység mentése közben kedvenc parancsnokunk életét veszti, és kizuhan az űrbe.

Természetes dolog, hogy rögtön egy hatalmas WTF?!-el konstatáljuk az eseményeket, ám nem kell aggódni, ilyen könnyen nem bánnak el az emberiség leghíresebb képviselőjével. Egy Cerberus nevű vállalat (igen, ez az a Cerberus, akinek az előző részben borsot kellett törnünk az orra alá), összerakja Shepardot, mellékesen itt ejthetjük meg a karaktergenerálást. Persze semmi sem ilyen egyszerű, a bázist betámadják, és egy ismeretlen Miranda nevű, meglehetősen szemrevaló csajtól parancsba kapjuk hogy vegyünk magunkhoz egy pisztolyt, majd keressünk bele hűtőcellát. Nem, ne valami upgrade-re tessék gondolni, innentől ugyanis nem felmelegszik az éppen aktuális csúzlink, hanem töltényt leszünk kénytelen beletenni, ugyanis ezek a bizonyos cellák pont azért vannak, hogy ne melegedjen a cucc, viszont e nélkül lőni sem tudunk, tehát ez gyakorlatilag muníció. Nemsokára bele is vetjük magunkat a harcba, mely az elődhöz képest leginkább előnyére változott. Sokan szidták az első részt azért, hogy a harc erőtlen, és nehézkes. Kérem tisztelettel, itt ilyenről szó nincsen. A fedezék-rendszer kiválóan működik, gyors pontos és dinamikus. A képességhasználati rendszer és maga a HUD ugyan úgy működik mint az előző részben. Itt is megállíthatjuk a játékmenetet, és beállíthatjuk hogy ki milyen típusú képességet, illetve fegyvert használhat, de a skilleket akár gyorsgombokra is tehetjük.

Megjegyezném, hogy a fejlesztők itt is egyszerűsítettek mely szerintem a játék előnyére vált, de ezáltal olyan pergő és gyors lesz a játékmenet, hogy egy ortodox RPG játékosnak már-már túlzottan egyszerű is. Például tulajdonképpen már nincs inventorynk, imánk meghallgatásra talált, nem kell többet már-már értelmetlen 30 perceket tölteni cuccaink rendezgetésével, mindegyik féle fegyverből van egy , ezt használják társaink is. Képességből sincs már annyi mint legutóbb, viszont a mostaniaknál én már tényleg éreztem, hogy nem mindegy hogy milyen ellenféllel kivel/mivel megyek neki, egyszóval pont annyi skill van, amennyi szükséges, viszont ezek nagyon jól eltaláltak, és hatékonyak is. Egyedül a páncél fejlesztése emlékeztet az előző részre, ám ezt már csak Shepardnál tehetjük meg, és nem egészen páncélokat kell cserélgetni, hanem beállíthatjuk hogy a meglévő készletből milyen és milyen mintájú váll-lapot, tölténytartót, mellvértet, satöbbit viseljen hősünk, ezek adnak valamennyi pluszt, például több lőszertároló kapacitás egy adott fegyverhez, plusz sebzés vagy védelem valamitől, és egyebek. Megemlíteném még az új fegyverosztályt ami a Nehézfegyverek. Ezek igen brutálisak, már a gárnátvető is , ami elvileg a „leggyengébb”, több ellenfelet képes az örök vadászmezőkre küldeni, de az áramozós brutálságtól a kisebb atombombát kilövő cuccig minden van. Ezek egyetlen hátránya annyi, hogy lőszer nagyon kevés van mindegyikhez (vajon miért?).

A játék legnagyobb innovációjához, a párbeszédrendszerhez szerencsére nem nyúltak. Válaszaink ismét a segítőkésztől a teljesen agresszívig terjednek, valamint a két meggyőző képességünk is megmaradt. Az, hogy kivel milyen hangot ütünk meg, és kinek mit mondunk, ha lehet, még az előző résznél is jobban befolyásolja a történet és a végjáték kimenetelét, ezért hatalmas pirospont, ugyanis nincs szerintem még egy olyan játék amiben ennyire nem mindegy hogy melyik szituációt hogyan oldjuk meg. Apró újítás, hogy a dialógusok közben a képernyőn megjelenik valamelyik személyiség (ezek maradtak a Példakép és a Renegát, mutatóik növekedése ugyanúgy a békés, vagy az agresszív döntéseinktől függ) ikonja, ekkor beállítottságunktól függően cselekedhetünk az adott oldal javára. Például egy gunship szerelőjét fejbe vághatjuk egy szerszámmal, ezért ugyan nő  renegát mutatónk, de a küldetés végén a hajónak egyel kevesebb réteg páncélja lesz. Na kérem, erről beszélek.

No, de ott tartottunk valamikor, hogy átküzdjük magunkat a bázison közben társakat kapunk, és elrepülünk egy másik létesítménybe. Itt a vállalat vezetőjétől, a Rejtőző Fickótól (nagyon jól eltalált karakter) megtudjuk, hogy természetesen nem csupán felebaráti szeretetből lettünk felélesztve, hanem komoly küldetésünk van. Az a faj, melynek hajója minket is megtámadott,emberi kolóniák tucatjait tüntette el galaxis szerte nyomtalanul. Mivel az emberiségen kívül ez mást nem érint, természetesen mindenki le se tojja, a Fellegvári képviselet pedig a „Begyűjtők nem léteznek” című kijelentéssel lezárja az ügyet. Így Shepard nem tehet mást, beáll a Cerberus kötelékébe és felgöngyölíti a szálakat, régi és új csapattársai és persze az Új Normandia segítségével, melyet szinte azonnal a rendelkezésére bocsátanak kedvenc üvegcsontú pilótájával, Jokerrel együtt. A történet a szokott Booware-minőség, fordulatos, érdekes, szálakban és elágazásokban gazdag, ám még az első résznél is komorabb és elgondolkodtatóbb. Sajnos a régi csapattársaink közül  csak 2-őt köszönthetünk az oldalunkon, de majdnem mindenkivel összefuthatunk akit az első részben megszerethettünk, és adott esetben életben hagytuk (erre való az a remek lehetőség, hogy az 1. rész mentéseit importálhatjuk a ME2-be, ezzel teljesen egyedivé téve a sotryt).

A hajónk számtalan meglepetést tartogat számunkra. A legtöbb időt ismét a galaxis-térképnél fogjuk eltölteni, mely nem sokat változott. Szintén 3 nézetet kapunk:az első maga a galaxis, a második az adott csillaghalmaz, a harmadik pedig a kívánt rendszer. Kis különbség, hogy itt a hajónkat úgy navigáljuk, hogy a kurzort a kívánt irányba  húzogatjuk. Hogyha rendszert kívánunk váltani, akkor az adott rendszeren kívülre, ha pedig kvadránst, akkor egy reléhez kell navigálnunk. A kvadránson belül a repüléshez üzemanyag kell, ezt töltőállomásokon tudjuk beszerezni. A térkép minden rendszerben feltünteti az aktuális tennivalókat, hogy éppen melyik küldetést kívánjuk teljesíteni azt már mi döntjük el. Mellékküldetésből 2 fajta van: az egyik az hogy egy adott bolygón vagy támaszponton, ahol valamilyen kultúra is megvetette a lábát (mint például az első részből jól ismert Fellegvár), odamegyünk valakihez, beszélünk vele, majd általa említett személytől kérünk valamit vagy meggyőzzük valamiről. A másik pedig az, hogy a bolygók letapogatása közben találhatunk Anomáliákat, ez általában egy kis rövid lövöldözéssel egybekötött kaland lesz, de sajnos ezekért olyan kevés tapasztalati pont jár, hogy teljesítésük szinte értelmetlen.

Ha már a bolygóletapogatást említettem, akkor nem mehetek el a játék egyik problémás pontja, a bányászat mellett. Ez abból áll, hogy a különböző fejlesztésekhez szükséges nyersanyagot a töltőállomáson vásárolható szondák segítségével a lakatlan bolygókról beszerezzük. Ez úgy néz ki, hogy amikor elindítjuk a folyamatot, a képernyő egyik oldalára a bolygó kerül rajta egy szálkereszttel, a másikon pedig a négy nyersanyag neve (Gyakorisági sorrendben: Palládium, Irídium, Platina és Nulladik Elem) és egy mérő berendezés. A Bal egérgombot nyomva tartva, és az egeret óvatosan húzva elkezdjük pásztázni a planéta felszínét, és ha valamelyik anyagból nagyobb mennyiség érzékelhető, akkor a mérő megugrik, és ha szükségesnek látjuk, odalőhetünk egy szondát. Ez elejínte még szórakoztató, viszont sokadszorra már nagyon unalmas, márpedig az eredményességhez fejlesztés kell, a fejlesztéshez meg nyersanyag, méghozzá egyre több, szóval nem fogjuk megúszni a dolgot. Igaz az első részbeli Mekoval való szerencsétlenkedésnél még ez is jobb.

Ha már ennyi szó esett a fejlesztésről, ideje lenne bemutatnom. Fegyverünkhöz, moduljainkhoz, páncéljainkhoz, és magához a hajóhoz tervrajzokat találhatunk, illetve a lakott bolygókon vásárolhatunk, és ezek kifejlesztését a laborban tehetjük meg súlyos nyersanyagokért. Fegyverünk pontosságát, erejét fejleszthetjük fegyvertípus szerint (Nehézfegyver, karabély, géppisztoly, nehézpisztoly, mesterlövészpuska, shotgun), páncélunk szilárdságát, és visszatöltődési idejét, valamint még számtalan speciális eszközt, például a biotikus és tech modulok sebzését.

A karakterfejlődés a szokásos RPG sémára épül, szintenként és főküldetésenként kap mindenki pontokat (tehát ha valakit sokáig nem vetünk be, annak még ugyanannyi pontja van mint a többieknek), majd ezeket személyenként kedvünk szerint eloszthatjuk. Ha egy adott képességágat maximumra húzunk, akkor eldönthetjük hogy az egy nagyon durva támadás legyen, vagy egy kicist kevésbé durva, viszont területre ható opció. Kiemelendőnek tartom még, hogy a csapattagoknak az idő múlásával, bizonyos kéréseik lesznek Shepard felé, ha ezeket megfelelően teljesítjük (természetesen nem sört kell nekik hozni, bár lesz 1-2 érdekes darab) akkor innentől lojálisak lesznek a parancsnokhoz, megnyílik egy bónuszképességük, és ennek a lojalitásnak nagy szerepe lesz a végjátékban, szóval érdemes megcsinálni őket, már csak azért is, mert leginkább itt fordulnak elő történeti és játékmeneti gyöngyszemek, és elgondolkodtató momentumok.

Az egyetlen dolog amit még nem említettem, az mindezen tartalomnak a technikai megvalósítása. Rövid leszek: beszarás. Komolyan mondom, az Unreal 3 engine-t ennyire kihasználó játék szerintem nincs még egy a Gears of War-t is beleértve. Színpompás terek, gyönyörűen kidolgozott, fantáziában a Csillagok háborújával vetekedő modellek, remek karakter animáció, egy rossz szavam nem lehet. Ráadásul sikerült orvosolni az első rész textúra betöltéseit, és framerate leeséseit. Komolyan mondom, itt vannak a screenshotok, nézzétek meg magatok. A zene pedig akárcsak az elődé, zseniális, a színészi munka, és hangok pedig szintén jók.

Lassan a teszt végére érünk. Úgy érzem, a fent leírtak miatt is merhetem ajánlani ezt a produktumot, ami viszont a tesztből kimaradt pedig a játék legerősebbje, az a hangulat. Azon prózai oknál fogva nincs papírra vetve, mivel leírhatatlan. Ha voltál már olyan helyzetben, hogy érezted ahogy magával ragad az univerzum, érdekel a történet és a remek karakterek sorsa, akkor érted mire gondolhatok. Összegzésnek annyit, hogy a Mass Effect 2 egy remek játék, nyugodtan pályázhat az év játéka címre, egy kicsit talán a keményvonalas RPG gamereknek okozhat csalódást, de a sztori részletessége, és a szereplők kidolgozottsága, valamint a rengeteg lehetőség szerintem őket is kárpótolni fogja.

Értékelés:

Amit szerettünk:                                                         Amit nem szerettünk:

-eszméletlen hangulat                                                       -hamar unalmassá váló bányász minijáték

-dinamikus játékmenet                                                      -ez már tényleg nem RPG

-szuper történet és karakterek                                           -a játék a vége felé elkezd sokat tölteni

-rengeteg jó ötlet

-érződik a döntéseink fontossága

-gyönyörű grafika

SZERINTÜNK: 96%

Test by: Barnaby