HTML

CubeHeaven

Játékok tesztjeit írjuk le illetve friss hírekkel szolgálunk a játékipar fejlesztéseit illetően.

Friss topikok

Boldog új évet minden olvasónak!

buzusapro 2010.12.31. 10:48

 Ezúton is Boldog új évet kíván minden kedves olvasójának a Cube-Heaven csoportja. Reméljük a következő évben is hasonló játékokról számolhatunk be nektek,s azt is reméljük hogy továbbra is szorgosan látogatjátok majd az oldalunkat. Jó játékot, iszogatást és boldog új évet kívánunk nektek!

Szólj hozzá!

Egy kis összefoglalás a játékokról, ahogy mi látjuk...

buzusapro 2010.12.30. 20:20

 TOP Game 2010

Ismét eltelt egy újabb esztendő, lezárhattuk az Új Évezred első évtizedét. Mindenki új tapasztalatokkal élményekkel gazdagodott idén is, kellemesekkel és kellemetlenekkel egyaránt, bár reméljük hogy Nektek, Kedves Látogatók az elsőből több jutott. Természetesen nem csak élményeink gazdagodtak, hanem a játékvilág is egy új évet tudhat magam mögött, és 2010-re ebben a tekintetben egyáltalán nem panaszkodhatunk, hiszen úgy érzem, volt mit a lemezmeghajtóba helyezni. Na, de természetesen nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. Ennek fényében (és persze azért mert a karácsonyi fejetlenség. és az azt megelőző betegségem miatt sajnos kénytelen voltam egy cseppet elhanyagolni a blogot) bátorkodtam összeállítani egy kis listát az általam játszott produktumokról, mely szerintem tartalmazza jelen év összes említésre méltó próbálkozását, és egyúttal megtudhatjátok hogy (hangsúlyoznám) szerintünk melyek voltak a legjobb játékok 2010-ben. Most pedig következzék a várva várt rangsor (azok a játékok, amiknek a tesztje megtalálható a blognon, *-al lettek jelölve)!

20.: Kane & Lynch 2: Dog Days

 

 

 

 

 

 

 

 

A két elválaszthatatlan gyilkológép kalandjai idén is folytatódtak mégpedig  Sanghai-ban. A fejlesztők (mit is várnánk) nagy dirrel-durral beharangozták, hogy nem kell félni, most kijavították az első rész gyermekbetegségeit ami egyébként tényleg erősen borzalmas lett, és egy nagyon szuper,  Gears-verő TPS-el álltak elő. Hát… igaz végigjátszottam, de 1-2 jópofa újítás mellett még mindig akadnak benne hibák jócskán, de ami a legrosszabb, hogy egy teljesen szürke, kommersz, átlag lövölde, és láthatjátok ha tovább pörgetitek a listát hogy ez bizony megengedhetetlen, hiszen már rég eljutottunk odáig, hogy attól nem fog senki maga alá vizelni hogy egy játékban el lehet sütni fegyvereket. Lehet hogy volt nála buggosab, és rondább, viszont a lista további helyezettjeiben mind volt valami egyediség, valami spiritusz, ezért lett idén az utolsó a K&L2.

+                                                                                                           -

-érdekes dokumentumfilmekre hasonló effektek            -rövid

(kézikamera, cenzúrázás)                                                      -fantáziátlan fegyverek és játékmechanizmus

-aránylag jó történet                                                              -minden ellenére kissé kopottas grafika

-pörgős akció                                                                           -a.i és grafikai bugok

19.: Alpha Protocol

 

 

 

 

 

 

 

Az  Obsidian fejlesztői előző életükben politikusok lehettek, ennek van egy érezhető bizonyítéka: sosem tanulnak. Hiába a remek történet, a jól kitalált játékmechanizmus, a csodálatos párbeszédek és karakterek, hogyha mind ennek a technikai háttere olyan  gagyi, mint amilyen itt. Az AP egy kellemes, kémes sztoriba átültetett akció-szerepjáték (ami éppen  inkább akciójáték rpg-elemekkel). Megtalálható benne minden ami a műfaj királyát, Mass Effectet naggyá tette: remek párbeszédek, sokféle jól kitalált helyszín és karakter, izgalmas elágazásokban gazdag történet, és kismillió megszerezhető tárgy. Nagyon jó ötlet volt a Kapcsolatrendszer, ugyanis a játékban megismert karaktereket akár fel is használhattuk céljaink eléréséhez, amennyiben megfelelő viszonyban voltunk velük segítettek, de akár ellenségeink is lehettek. A leírtak alapján joggal kérdezhetitek hogy mért végzett akkor még is ilyen hátul? Sokat fogok még írni, úgyhogy erre csak annyit mondok lásd a negatívumokban.

+                                                                                                                           -

-szuper történet sok elágazással                                                        -retardált M.I.                                  

-nagyszerű karakter-, párbeszéd, fejlődés-,                                     -nehézkes harcrendszer                                   

és kapcsolatrendszer                                                                            -kiforratlan játékmechanika

-jópofa helyszínek                                                                                 -csúnyácska grafika

                                                                                                                            -TPS-nek nehézkes és lassú, rpg-nek   kevés

18.: Bioshock 2

 

 

 

 

 

 

Ugyan ezen a listán eléggé hátul szerepel, az év csalódása felsorolásban biztosan dobogós lenne. Hiába a zseniális első rész, egyszerűen a folytatás megragadt a 2007-es szinten, sőtt visszaesett, hiszen a csodálatos Rapture-ön kívül hiányzik belőle minden ami anno az 1. részt naggyá tette, főleg az az utánozhatatlan perverz fantázia, és melankolikusan horrorisztikus hangulat. Az egész játék alatt szinte ugyan azok a feladatok várnak ránk, plusz a folyamatos darálás, egyszerűen semmi újítás, a Big Daddy érzés kicsit sem jön át. Nem részletezném tovább, lássuk az értékelést.

+                                                                                           -

-Rapture nem vesztett varázsából                         -Hibáktól nem mentes

-Néhány jópofa új fegyver és plazmid                   -Semmi előrelépés

-Érdekes történet                                                      -Hihetetlenül unalmas

17.:Tom Clancy’s HAWX 2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A HAWX fehér hollóként van jelen az iparban mostanság. Nincs rajta kívül túl sok szalonképes repülős játék. Ennek ellenére valahogy ebből is hiányzik az a szikra ami megszerettetné a programot a játékossal, ami miatt újra kijátszaná, egyszóval nem hat rá élményként. Hiánypótlónak azonban tökéletes, a vadászgépek szerelmeseinek akár még többre is jó.

+                                                                             -

-kismillió szépen lemodellezett gép          -alacsony felbontású talajtextúrák

-lendületes akció                                           -kellemetlenkedő irányítás

-változatos küldetések                                 -társaink agyilag nincsenek a topon

16.: Mafia 2*

 

 

 

 

 

 

 

15.: Enslaved: Odyssey to the West

Enslaved Odyssey to the West

Bár a hack ’n slash műfaj királya kétség kívül a God of War, mi mindig is nagyra értékeljük az eredetiséget, és elnézőbbek vagyunk a kisebb hipe-ot kapott címekkel szemben. Az Enslaved márpedig ilyen, és ezzel együtt az idei év egyik nagy meglepetése. Egy szuperharcos és egy törékeny kislány kalandjait kísérhetjük figyelemmel egy olyan világban ahol az embereket csak rabszolgának tartják, civilizációnk hanyatlóban van és csak egy olyan speciális kapcsolatnak van itt létjogosultság mint hőseinkké. Alapvetően egy God of War-Prince of Persia klónt kapunk, de megfűszerezve számtalan technikai kütyüvel (figyelemelterelés, különböző áramtalanító trükkök, hackerkedés) és egy remek univerzummal. Nem lőném le az apró meglepiket, inkább próbáljátok ki.

+                                                                                           -

-ötleteség a játék minden terén                             -nem tud nagy cím lenni, mivel mindent láttunk már

-gördülékeny harcrendszer

-sok lehetőség, és harcban bevethető eszköz

-jó pályatervezés

 

14.: God of War 3

 

 

 

 

 

 

Most jegyezném meg, hogy innentől csak minőségi játékok jönnek, minimális különbségekkel, amiket mindenkinek csak ajánlani tudok, de hát valahogy sorba kell őket rendezni. A GoW3 az idei év egyik legjobban várt játéka volt, és ez az első olyan cím a listán amibe tényleg nem kellett csalódnunk. Kratos kálváriájának méltó, brutális és monumentális lezárásával volt dolgunk. Nem is mondanék többet lássuk az értékelést!

+                                                                                   -

-csodállatos grafika és helyszínek                   -nem fogunk sok előrelépést tapasztalni

-a harcrendszer még mindig hibátlan            -helyenként már annyira elborult hogy inkább már vicces

-isonyatos mértékű brutalítás

-fantáziadús szituációk

13.: Battlefield: Bad Company 2

 

 

 

 

 

 

Nehéz az élete annak aki háborús shooter fejlesztésébe fog, hiszen napjaink gamere joggal hiheti azt, hogy a Call of Duty mindent learatott ebben a kategóriában. A svéd DICE-nak erre idén sikerült rácáfolnia, ugyanis a BC2-ben sokkal több a potenciál és az innováció mint a fő rivális tavalyi Modern Warfare 2-ben. A fejlesztők képesek voltak az alkalmi játékos számára elegendő, ám a hc gamer számára egy idő után kissé kevésnek bizonyuló észnélküli daráló-akción túlvonatkoztatni, és egy igazi harctéri élménnyel ajándékozták meg a közönséget.

+                                                                            -

-számtalan fegyver és kiegészítő             -blőd single player story                                            

-változatos szituációk és helyszínek       -akadnak erőltetett részek

-képes a csatatér érzetét kelteni          -rövid

-járművezetés

-kitűnő, csapatmunkára alapozó multyplayer

12. Fallout: New Vegas*

 

 

 

 

 

 

 

11. Call of Duty: Black Ops

 

 

 

 

 

 

A franchise amit senkinek nem kell bemutatni. Kellemesen csalódtam azonban a b csoportnak tartott Treyach munkájában, ami minden negatív előrejelzés ellenére képe svolt egy változatos játékmenettel, és izgalmas történettel újabb löketet adni a már így is megállás nélkül menetelő Call of Duty gépezetnek. Sőt olyannyira eredeti és meglepően jó lett helyenként, hogy nálam még a tavalyi egekbe magasztalt MW2-őt is megelőzte.

+                                                                                                           -

-változatos helyszínek                                                            -rettentően bugos

-izgalmas történet                                                                  -baromi unalmas az állandó scripteltség

-a hamísítatlan CoD élmény még mindig élvezetes         -túl nagy újítást ne várjunk

-kreatív pályák, és helyzetek

10.Prince of Persia: The forgotten sands

 

 

 

 

 

 

Ismét egy olyan cím, melyhez mindenki nagy elvárásokat fűzött, mivel a rajongók a sorozat feltámasztását várták tőle. Ha ez nem is jött össze neki (mivel szerintem nem is kellett, a PoP ot gyalázni kb. ugyan olyan sikk mint a CoD-ot szídni) mindenképp sikerült a jelen generáció adta lehetőségekkel visszanyúlnia a gyökerekhez. Ha a harcrendszer hagy is ném kívánnivalót maga után, a remekül megtervezett ügyességi részeken elfeledjük a játéknak ezen hiányosságát.

+                                                                                              -

-Pazar pályatervezés                                                       -túlzottan egyszerű és bugyuta harcrendszer

- tetszetős képi világ                                                        -nem valami izmos történet

-Hercegünk dumája és személyisége

-a varázslatok nagyon feldobják a játékmenetet

az időmanipulálástól kezdve a vízfagyasztásig

9.Splinter Cell: Conviction

 

 

 

 

 

 

Sam Fisher új köntösben való visszatérését rengetegen várták. A projektnek elég hányatott sorsa volt, így sok évvel az eredeti megjelenés után csak idén látta meg a napvilágot. A lopakodós játékok egyik legnagyobb címének folytatása nem okozott teljes mértékű elégedettséget mindenkiben, mégis az idei év egyik legizgalmasabb produktumát tisztelhetjük benne.

+                                                                                           -

-Sam még sose volt ennyire kemény                    -a rajongóknak nem fog tetszeni a leegyszerűsödés

-Az Unreal 3 motor remekül teljesít                       -elbírt volna több keményvonalas lopakodást

-Jól eltalált helyszínek                                                  -az őrők elég bárgyúak

-Izgalmas történet

-Rengeteg fegyver

-Finomhangolt, olajozottan működő harcrendszer

8. Singularity

 

 

 

 

 

 

 

Egy újabb meglepetés-finomság. A Raven software tavaly csúnyán levizsgázott a balul sikerült Wolfenstein project-el, így mostani új játékukat nem is nagyon reklámozták. Kár, mert a Singularity nem csak a stúdió hírnevét újítja meg, hanem ismét igazol egy bölcs mondást, miszerint jótól lopni nem szégyen. A játék ugyanis egy Half-Life-Bioshock párosítás nyakon öntve egy kis időutazással. Jól hangzik? Játszani is nagyon jó!

+                                                                                                                           -

-végtelenül fantáziadús játékmenet                                                     - mindent láttunk már más játékban

-nagyon jól eltalált sötét hangulat                                                          -a grafika nem 1 nagy szám

-az időmanipuláló kesztyűnkkel igen érdekes dolgokra

vagyunk képesek

-eltalált fegyverek

7.Red Dead Redemption

 

 

 

 

 

 

Van még egy sorozat, amit megint nem kell senkinek bemutatni, ez pedig a számomra már unszinpatikus módon agyon hype-olt GTA sorozat. Kíváncsi voltam hogy a világ egyik legnagyobb fejlesztőjének a Rockstarnak hogy sikerül átültetnie a gengsztertörténetet a betondzsungelből a már jóval kevésbé kiaknázott vadnyugatra. A kietlen pusztán játszódó program minden ellenszenvem ellenér engem sokkal jobban lekötött mint a pezsgő nagyvárosban játszódó sorozat bármelyik része. A R* olyan remekül töltötte meg a RDR világát élettel, hangulattal és tennivalóval, amihez foghatót eddig senki nem bírt alkotni a vadnyugat világában. Ugyan olyan élvezet szarvasra vadászni az erdőkben, mint a főszálat csinálni vagy tehéncsordát terelni, egyszóval a RDR világa maga a nagybetűs Élmény.

+                                                                            -

-leírhatatlan hangulat                                   -a harcrendszer még mindig(bár a GTA-nál jobb)

- temérdek tennivaló és elfoglaltság   -Hemzseg a bugoktól

-igazi open world élmény                      -nagyobb ajnározást kap mint amit érdemelne

-szép grafika                                              -a 45 percen keresztül tartó lovaglás 1. helyről a 2.-ra uncsi

6. Halo: Reach*

 

 5.Vanquish*

 

 

 

 

 

 

 

 

4.Assassins Creed Brotherhood*

 

3.Alan Wake

 

 

 

 

 

 

 

Ez az a játék ami szerintem idén aránytalanul kevés figyelmet és elismerést kap idén. Pedig a Remedy hatalmas mesterművet alkotott. Leírhatatlan hangulatát minden X360 tulajnak ki kell próbálnia, ez egyszerűen egy csoda. Alan kalandjai saját félelmeivel a sötét, rémálom szerű brightfallsi erdőben olyan magával ragadó élmény, amit csak keveseknek sikerült idén túlszárnyalni. Ha szereted a Stephen King –féle nyomasztó, már-már horrorisztikus hangulatot, vagy odavagy a Tween Peaks-ért akkor az Alan Wake a Te játékod!

+                                                                                                           -

-megfoghatatlan, és leírhatatlanul jó hangulat                 -az irányítás nem mindig gördülékeny

-érdekes harcrendszer

-magával ragadó történet

-csodaszép grafika

2.Heavy Rain*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a 2010-es év játéka a Cube Haven számára

Mass Effect 2

Szólj hozzá!

Ajándék TŐLÜNK-->NEKTEK

buzusapro 2010.12.17. 14:29

                                              

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyilván tudjátok, hogy ebben az évben is temérdek szám játékkal lettünk gazdagabbak. Ezek közül néhányat mi is leteszteltünk. Most pedig egy érdekes karácsonyi ajándék gyanánt hoztam nektek egy eladási listát, mely Magyarországról szól. Már csak azért is érdemes elolvasni, hogy esetleg másnak vagy magunknak ajándék gyanánt mazsolázgassunk. Azonban van még egy ajándék amit adni szeretnénk nektek így karácsony tájékán. Küldjetek 1db sms-t a következő számra: +36704313308 és a beküldött SMS-ekből pontosan 1 hét múlva kisorsolásra kerül egy Guitar Hero 5-ös játék XBOX360 platformra. Az SMS-be a következőt írjátok és ne mást: GHJATEK. Sok szerencsét kívánok minden versenyzőnek. Aki kisorsolásra kerül felveszem vele a kapcsolatot és pár napon belül már játszhat is. Most pedig a várva várt lista:

 

PC:

1. World of Warcraft: Cataclysm
2. World of Warcraft (előfizetői kártya)
3. FIFA 11
4. Colin McRae: DIRT 2
5. The Sims 3: Leszáll az éj - Limitált kiadás
6. The Sims 3: Leszáll az éj
7. The Sims 3
8. Need for Speed: Hot Pursuit
9. World of Warcraft: Wrath of the Lich King
10. The Sims 2

PlayStation 2:

1. FIFA 11
2. Star Wars: The Force Unleashed
3. Kung Fu Panda
4. Call of Duty: World at War
5. Star Wars: Battlefront II
6. Madagascar: Escape 2 Africa
7. Bakugan Battle Brawlers
8. LEGO Indiana Jones: The Original Adventures
9. Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith
10. Ice Age: Dawn of the Dinosaurs

PlayStation 3:

1. Gran Turismo 5
2. Call of Duty: Black Ops
3. FIFA 11
4. Assassin's Creed: Brotherhood
5. Need for Speed: Hot Pursuit
6. Sports Champions
7. F1 2010
8. Medal of Honor
9. Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész
10. Star Wars: The Force Unleashed II

PlayStation Portable:

1. FIFA 11
2. Star Wars: The Force Unleashed
3. God of War: Ghost of Sparta
4. Transformers: Revenge of the Fallen
5. Spider-Man: Web of Shadows
6. Star Wars: Battlefront II
7. Star Wars: The Clone Wars - Republic Heroes
8. LEGO Indiana Jones: The Original Adventures
9. Splinter Cell: Essentials
10. Gangs of London

Nintendo Wii:

1. Wii Party
2. Wii Sports Resort
3. Mario Kart Wii
4. Super Mario Galaxy 2
5. Wii Fit Plus (balance boarddal)
6. FIFA 11
7. Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész
8. Wii Play (kontrollerrel)
9. Guitar Hero: Warriors of Rock
10. New Super Mario Bros. Wii

Nintendo DS:

1. Mario & Sonic at the Olympic Winter Games
2. New Super Mario Bros.
3. Super Mario 64
4. Mario Kart DS
5. The Sims 3
6. Pokemon HeartGold Version
7. Pokemon SoulSilver Version
8. Star Wars: The Force Unleashed II
9. Call of Duty: Black Ops
10. Pokemon Ranger: Guardian Signs

Xbox 360:

1. Kinect Sports
2. FIFA 11
3. Dance Central
4. Call of Duty: Black Ops
5. Assassin's Creed: Brotherhood
6. Kinect Joy Ride
7. Need for Speed: Hot Pursuit
8. Kinectimals
9. Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész
10. Halo: Reach

 

Összesített:

1. World of Warcraft: Cataclysm
2. FIFA 11
3. World of Warcraft (előfizetői kártya)
4. Call of Duty: Black Ops
5. Need for Speed: Hot Pursuit
6. Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész
7. Assassin's Creed: Brotherhood
8. Colin McRae: DIRT 2
9. The Sims 3
10. Kinect Sports

 

 

Szólj hozzá!

Boldog karácsonyi ünnepeket!

buzusapro 2010.12.16. 20:16

 Sziasztok kedves Olvasók!

Ezúttal is kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben, jó játékélményekben gazdag új évet kíván a Cube-Heaven csapata. Szeretnénk nektek megköszönni, hogy eddig is olvasgattátok irományainkat, és reméljük nem is lesz ez másképp továbbra sem. Jó játékot és élményekkel teli olvasgatást kívánunk nektek!

Cube-Heaven

 

Most pedig itt egy kis karácsonyi dal, csak nektek. (Persze érdemes figyelni a szöveget):

Szólj hozzá!

Ez lehetséges? Igen valószínűleg az! Talán jön a Mass Effect 3-ik része!

buzusapro 2010.12.15. 19:46

 Sziasztok kedves olvasók!

A napokban a kezünkbe jutott a következő petíció: http://www.petitions24.com/mass_effect_3_hungarian_translation

Érdemes elolvasni a dolgot, mivel a szövegben elég biztató szavak vannak arra, hogy a Mass Effect egy trilógia lesz.

Aki esetleg nem szeretne olvasgatni annak elmondom, hogy a petíció a magyar játékélmény miatt készült. Ha az alap információitokkal kitöltitek alul a mezőket akkor alá is lehet írni a petíciót. Már ha ti is szeretnétek magyarul játszani.

Ám ne gondoljátok azt, hogy csak egy petíció miatt írom ezt most. Van ennek a dolognak biztatóbb része is. A játékot bejelentették a VGA2010-en is, és várhatóan 2011 végére érkezik hozzánk Shepard Föld megmentési akciója. A bejelentés szerint a következő platformokon élvezhetjük majd a játék nyújtotta csodás lehetőségeket: PC, XBOX 360, PS3. Ám ha nektek ennél több kell akkor itt egy csodás kép az ea-storeból és egy trailer videó is. 

 

Szólj hozzá!

Assasin's Creed Brotherhood TESZT!

buzusapro 2010.12.07. 15:35

 Assassin’s Creed Brotherhood TESZT by:EVeN

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt hiszem elég rég volt már, hogy írtam valamit is ezen az oldalon, de sebaj. Ismét egy AC résszel érkeztem hozzátok mégpedig a legújabbal és meg kell, hogy mondjam baromi jó lett! A történettel nem szeretnék túl sokat foglalkozni, de azért röviden leírom.

 

 

A történet pontosan onnan folytatódik ahol az előző rész lezárult. Desmondék (mivel más hely nem maradt) beköltöztek a villa pincéjébe ami a jelenben egy hatalmas turista látványosság. Itt összerakták az „animus-t” és visszamentek (ismét) Ezio emlékeibe. És igen az elején MEGHAL Ezio nagybátyja Mario! NEM, NEM CSAK ÚGYTŰNIK MINTHA MEGHALNA, NEM TÉNYLEG MEGHAL!  Később hősünk Rómába utazik ahol hamar felbolygatja az újkori nagyváros életét és eközben harcol a Borgiák ellen akik már egyre többen vannak (Cesare Borgia, Rodrigo Borgia, Juan Borgia stb.). Megismerkedtünk az idő során újabb figurákkal is, akiknek nagy szerepük van a történetben. Machiavelli például hű segítőnk lesz, Caterina Sforza is szerepel a játékban, nagy szerepe van az események felkavarásában neki is, őmiatta kezdett el Ezio assassin hadsereget felépíteni. Nagy örömömre Leonardo da Vinci újra felbukkan a játék során. Régi barátunk Bartolomeo is ad nekünk egy-két küldetést. La Volpe is segítségünkre van, majd a testvérünket Claudiát is felavatják assassinnek. Majd a végén Rodrigo-t megmérgezik, nem más mint Cesare. Őt meg elkapják, mégis a végén nekünk kell megölnünk, miközben egy várat ostromol. Az egész játéknak a vége szerintem a legkegyetlenebb. Miután visszatértünk a jelenbe és megtaláltuk az AoE-t (Apple of Eden), az irányítás alá vonja Desmondot, aki pedig végez a szerencsétlen akkor leblokkolt Lucyvel…

 

Nekem nagyon tetszett a játék, hiszen újabb fegyverek, kombók, és killstreak is megjelenik.:)

Fegyverek közül a nyílpuska megjelenése váltott ki bennem nagy örömet, viszont az AC2-ben a pisztolyjal való lövés nagyon hosszadalmas és kevésbé hatékony volt. Itt viszont a pisztolynak leredukálták a feltöltési idejét, így jóval gyorsabban lehet vele célzott lövést leadni. Megjelentek új közelharci fegyverek: kardok, tőrök. Viszont vannak olyan fegyverek, térképek, festmények, amiket csak úgy tudsz megszerezni, hogy végigvitted azt az adott Shop Questet, ami mindig különböző tárgyak megszerzéséből áll. A killstreak nagy ötlet volt az alkotóktól, hiszen így egyszerre akár több embert is a pokolra tudunk küldeni. A játékidő (elvileg) 15 óra… Na most, aki 15 óra alatt végig tudja vinni ezt a játékot, úgy hogy minden mellékküldetést és minden sequenciát 100%-ra tud teljesíteni, annak megeszem a kalapját! A harcok is jóval nehezebbek lettek, mint a 2-ben. Bár ez is abban nyilvánul meg, hogy az életed hamar lecsökken, de egy élettel még mindig baromi nehéz meghalni. Továbbra is lehet featherseket gyűjteni, de ezenkívül még úgynevezett Borgia zászlókat is lehet keresgélni. Az animus-ban ezen kívül lehet virtuális tréningeket végezni, tehát gyakorolni különböző ölés fajtákat, de ha arra van kedved lehet csak simán öldökölni is. Ki lehet szállni az animusból így Desmonddal tudsz a jelenben futkározni és elveszett dolgokat keresgélni.

 

 

 

Mindezek után legalább 2 vagy inkább 3 órát is el tudtam azzal tölteni, hogy a történet folytatása helyett inkább az assassinokat menedzseltem. Azok fejlesztgetése és használata harc közben nagyon élvezetessé tette a játékot, velük még a kedves női segítőket sem kellett használnom hanem csak benyomtam egy Arrow Stormot (nyílzápor) és elintéztem vele mindenkit, aki csak az utamban állt. Ezeket az assassinokat akkor tudjuk befogadni, ha leromboltunk egy úgynevezett Borgia tornyot, minden torony után egy darab assassinnel bővülhet a csapatunk. Őket el tudjuk küldeni küldetésekre, ahol vagy sikerrel járnak, amivel  pénzt és tapasztalati pontot gyűjtenek, hanem meg is tudnak halni egy küldetés közben, ami elég idegesítő tud lenni, főleg ha azaz adott katona már nagyobb szinten állt. Visszatérve a Borgia tornyokhoz, azok nem csak a társak felvételéhez jók, hanem minden toronynak megvan egy adott hatósugara amin belül lerombolt épületek találhatók. Ezeket az épületeket akkor tudtad visszaállítani eredeti formájukra, ha előbb megölted az úgynevezett Borgia kapitányt és leromboltad a tornyot. Ha a kapitány túl gyors volt és elfutott előled mielőtt megölnéd, akkor egy pár percen belül visszajön, de addig is nem sikerült megölnöd így a tornyot sem tudod lerombolni. A torony lerombolása teljesen megtisztítja azt az adott térséget, eltűnnek a hajléktalanok, helyette festők, árusok tűnnek fel.

 

Viszont, hogy egy kis negatívumot is mondjak néha baromira szaggatott ami ha még csak egy fél másodperc lenne oké, de volt mikor 1-2 másodperc is megvolt. Voltak pillanatok amikor azt hittem GTA 4-ezek, az szaggatott így csak idegesítőbben. Meg azért bármilyen jó is lett, meglátszik, hogy Ubisoft bácsi 1 év alatt „dobta” össze, mert vannak benne elég nagy textúra hibák, például mikor hívod a lovat, akkor a ló átfut félig rajtad és a fél tested benne van abban a szerencsétlen lóban. Ezenkívül van még olyan, hogy félig benne állsz a padban. Na meg a mesterséges intelligencia, amikor áll fent a jóember a toronyban és sétál neki a falnak, az azért elég „Mesterlövészes” hangulatot keltett bennem. Ami viszont engem eszméletlenül idegesít azaz új half vagy full szinkronizációs küldetések. Ugyanis (majdnem) minden küldetésnél van egy megtiltott dolog, amit nem csinálhatsz meg,(pl.: Nem úszhatsz, nem szabad hogy észre vegyenek…) vagy ha mégis megteszed akkor nem lehet full(azaz 100%) hanem csak half(azaz 50%)-os a szinkronizációd. Így nem vitted végig a játékot míg minden küldetés full nem lesz.

 

 

És akkor a várva várt értékelés:

 

Ami jó volt benne:                                                        Ami nem igazán volt jó:

 

-Nagyon érdekes és összetett történet                        -… ami kissé rövid

 

-Tükrözi a XVI. Századbeli Rómát                     -Néha kicsit egyhangú küldetések

 

-Nagyon szép, és jó grafika                                   -…ami néhol hiányos és bugos

 

-Olasz beszólások, vicces jelenetek                          -Nehézkes meghalás

 

-Valós helyszínek, és valós emberek                 -Idegesítő(full, half) szinkronizáció

 

 

 

 

                                     SZERINTÜNK: 94%

Single player :

 

Multi player:

Szólj hozzá!

Fallout New Vegas TESZT

buzusapro 2010.11.03. 09:19

Írta: Barnaby

falloutnewvegas 109906 1024x640 Fallout New Vegas: Review

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy nagy és sikeres sorozatot folytatni mindig is nehéz, és felelősségteljes feladat. 2008-ban a Bethesda az 1999-ben abbamaradt Fallout franchise-t olyan remekül ültette át a kor igényeinek megfelelő köntösbe, hogy alig akadt olyan rajongó aki fanyalogni akart volna. E poszt-apokaliptikus amerikai történet továbbgörgetésének feladata most az egyénileg nem igazán remekelő, ám folytatásokban nagyot alkotni képes Obsidianra hárult.

 

 

That’s Ain’t a Kick in the head

Az Obsidian egyike azon stúdióknak, akik meglehetősen felemás teljesítményt mutatnak. 2003-ban zseniális folytatást készítettek a Bioware slágerprogramjához, a Knights of the Old Republichoz (KotOR), de például az idén debütáló teljesen saját maguk által kotyvasztott Alpha Protocol elég gyengécskére sikeredett.

Izgatott várakozás előzte meg tehát a radioaktív Vegas képernyőinkre varázsolására tett törekvéseiket. Nem kenyerem a mellébeszélés úgyhogy kijelentem: biztosra mentek. A Fallout 3 és a New Vegas játékmechanikájában körülbelül annyi különbség van, mint tőkés récében a dollár, úgyhogy aki 30; 50; 60 vagy még több órát töltött ebben a világban, az nyugodtan görgessen az értékelő részhez, most nem fogunk érte haragudni. A többiek viszont maradjanak velünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint azt nyílván kitalálhattátok, a történetet nem a vidámság, a móka, és a kacagás fogja jellemezni. A játék intrója az ominózus „War. War never changes.” mondat után felvázolja a kialakult helyzetet a Nagy Háború után, és bemutatja azokat a frakciókat akikkel a játék során dolgunk akad, de róluk majd később. Végre megtudjuk, hogy mi egy futárt alakítunk, akit egy egyszerűnek feladattal, mégpedig egy platina zseton leszállításával bíztak meg, ám minden a legrosszabbra fordult (jó hogy, különben nem is lenne játék). Hősünket egy kockás zakós emberke 1-2 társával karöltve elkapja, elveszi tőle a csomagot, majd mivel feltehetően nem szeret félmunkát végezni, fejbe lövi emberünket.

Ezután egy dokinál ébredünk fel egy Goodsprings nevű településen a semmi közepén, aki elmondja, hogy egy rejtélyes robot kapart ki bennünket a rögtönzött sírunkból, majd megejthetjük a SPECIAL beállításait (magyarul megadhatjuk, hogy a játék során milyen tulajdonságaink domináljanak, avagy, hogy mennyire akarunk Erősek, Intelligensek, Karizmatikusak, Szerencsések, vagy talpraesettek lenni), testre szabhatjuk kinézetünket, és megadhatjuk fő jellemvonásainkat egy beszélgetés során. Ez alapján a program automatikusan eloszt néhány pontot válaszaink alapján a különböző képességeink között, melyek szintén csaknem ugyan azok mint a 3. részben (ökölharc, tudományos jártasság, fegyverismeret, üzleti érzék, szónoki tehetség hogy egy párat említsek a sokból). A szintlépés végig így zajlik, ugyanúgy 30 szint van a játékban, szintenként 15 képességpontot kapunk, ezeket kedvünk szerint elosztogathatjuk az előbb említett módon, plusz még perkeket is kapunk, ezek egy része nagyon hasznos, másik része pedig véleményem szerint kissé fölösleges, de hát ahány ház annyi szokás.

Come, Fly with me!

Mindezek után kedvenc dokink megajándékoz minket orvosi csomagokkal, lőszerrel, meg egy 9mm-es stukkerrel és kilök minket a szabadba, menjünk Isten hírével. A játék első része  leginkább azzal telik, hogy felderítjük a környéket, szembesülünk a különböző klikkek tulajdonságaival, kérdezősködünk, és persze hajkurásszuk támadónkat. Dönthetünk úgy is hogy csak a saját dolgunkkal törődünk, ám már itt is számtalan melléküldetés fogad bennünket. Legtöbbször valamelyik várost kell megvédeni a törvényen kívüliektől vagy épp segíteni megszállni, de vállalhatunk feladatokat az NCR-nek (North California Republic) illetve a Ceasar’s Legion-nak. Ennek a két alapvetően egymással ellenséges militarista csoportnak várhatóan lesz egy nagyobb összetűzése, és döntenünk kell, hogy kinek az oldalára álljunk, de nem csak ezért éri meg side questeket csinálni, hanem mert az egyes városokban ezáltal megszerettethetjük magunkat a lakosokkal, így ott olcsóbban vásárolhatunk, szívesebben látnak, de ezáltal persze levizsgázunk annak ellenlábasánál is, amikor éppen úgy alakul, hogy összezördülésre kerül a sor (például, hogyha megvédtünk egy falut az azt megtámadó Powder Gangers nevű rablóbandától, a városban imádni fognak minket, de a bandatagok idővel már a puszta látványunkra is előkapják a 6 lövetűt.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

A játéknak ez a fajta frakcióorientáltsága be is lett harangozva keményen, és tényleg egy egyedi ízt ad a játéknak, na meg persze állandó taktikázásra késztet bennünket, hiszen sose tudhatjuk, hogy a jó oldalon állunk-e, illetve hogy az illető rászolgált-e a bizalmunkra. Miután a játékos a történet közepe felé elérkezik New Vegasba, és választ kap a felgyülemlett kérdéseire, ez az érzés hatványozódik. Vegas egy külön világ, itt mások az erőviszonyok és a hatalmak. A Strip nevű negyedben még megvan a csillogás és a rend, melyet a rejtélyes kaszinótulajdonos, Mr. House igyekszik biztosítani robotjai segítségével, de itt van a többi szerencsejáték-iparbeli versenytárs, valamint a szintén saját ügyeskedéseit véghezvinni kívánó támadónk. Innentől fogva muszáj lesz eldöntenünk, hogy melyik nagyágyú oldalán törünk lándzsát, de merészebbek akár úgy is kijátszhatják lapjaikat (a kaszinóbeli kártyajátékokon kívül és belül egyaránt) hogy a versenytársakat átverve és egymás ellen fordítva végül ők vegyék át az uralmat a Mojave-sivatag felett. Egy szóval a történet bővelkedik meglepetésekben és RPG-hez illő morális kérdésekben, és persze számtalan elágazásban, mivel a Fallout világában olyan, hogy hűség és bizalom, nem létezik. Aki a játék megvételét tervezi, az ezért a részéért habozás nélkül megteheti.

Jingle, Jangle, Jingle

A technikai megvalósításért már kevésbé. A játék itt tényleg szóról szóra ugyan az, mint az előd. Ugyan úgy kapunk egy teljesen átlagos FPS illetve TPS rendszert (utóbbi ugyan olyan borzalmas mint eddig), de szorult helyzetek esetén kiválthatunk a már  jóval érdekesebb, de szintén semmi változáson át nem esett V.A.T.S. rendszerbe. Ez dióhéjban annyi, hogy kiválaszthatjuk hogy melyik ellenfél milyen testrészébe mennyit akarunk lőni, illetve látjuk azt is, hogy az adott célpont eltalálására hány % esélyünk van, illetve ez mennyiben sebzi az áldozatot. Szintén vehetünk fel tárgyakat, ezek lehetnek különböző tulajdonságokat növelő ruhák és páncélok, ételek és italok (itt akadhatnak szennyezettek, avagy radioaktívak is, mely egy idő után károsan hat szervezetünkre), gyógyszerek, vagy  csak egyszerű kacatok, illetve fegyvertuningok. A harcok aránylag élvezetesek és megőrizték komplikáltságukat és taktikusságukat, de az „aránylag” jelző nem véletlenül van ott. A játékban ugyanis hemzsegnek a bugok, a lángszóró tüze még a harc után is ott repked a szobában, az ellenfelek elakadnak saját magukban és a levegőben (nem vicc), egyszerűen borzasztó, komolyan néha már azt hittem hogy RPCJ sorozatot nézek.

 

Sajnos a grafika is maradt a 2008-as szinten. A pusztában nincs vele különösebb gond, ott még aránylag elmegy, szépek a fények és a karaktermodellek, ám amikor beszabadulunk Vegasba és várnánk a szépen kidolgozott kaszinókat, helyettük csak poligonszegény, egy az egybe a Fallout 3-ból átemelt kockaházakat, és néhány alacsonyfelbontású szobabelsőt kapunk. Szó sincs róla, rondának nem lehet nevezni, de azért én egy kicsit kevésnek éreztem néha.

Blue Moon

Összességében a Fallout: New Vegas egy hosszú, tartalmas szórakozást nyújtó játék lett, csak van jó néhány aggasztó technikai hiányossága, ami egyszerűen érthetetlen. A program ugyan abban a szindrómában szenved mint a legtöbb a stúdió által készített game: majdnem sikerült a kiváló játékot alkotni, de programozni azt nem sikerült, így erre is csak annyit mond az ember, hogy jó, jó de nem az a k..., akarom mondani nagyon jó. Annak akit az eddigi részek magukkal ragadtak és imád ebben a világban küzdeni a hatalomért és az életéért, valószínűleg nem fog csalódást okozni, és egy élmény lesz végigjátszani, mivel a hangulat az nagyon a helyén van, de aki többre vágyik, az lehet hogy kissé húzni fogja a száját.

fallout new vegas entrance to the strip

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Értékelés:

Amit szerettünk:                                                          Amit nem szerettünk

-érdekes történet sok elágazással és döntéssel        -… ami gyakran ismétlődik

-szuperül megoldott frakciórendszer                          - semmi újítás és előrelépés

-igazi beteg és brutális Fallout hangulat                     -böszme a.i. és grafikai bugok tárháza        

-jó soundtrack és rádió felhozatal…                            - kopottas látvány                         

SZERINTÜNK: 81%

Szólj hozzá!

Vanquish TESZT!

buzusapro 2010.10.25. 18:01

Írta: Barnaby

 

 A videojáték fejlesztés ma már igen jelentős és szerteágazó iparág, mégis érezhető, hogy hol vannak igazi „központjai” és hol kapja meg az őt megillető figyelmet.  A legjelentősebb hely ezek közül (Amerika mellett persze) Japán. Az itteni játékok viszont  képesek nagyon megosztani a nyugati közönséget, hiszen maga az ország is majdhogynem egy külön világnak számít, nem hogy a játékaik. Vajon célszerű-e a két játékos-kultúrát összevonni? Születhet-e ebből maradandó alkotás? A Vanquish azt próbálja bebizonyítani hogy igen.

 

 

 

 

 

 

 

 

Már az első videók alapján sejthettük, hogy itt valami nagy dobás készül, de szép kedvcsinálót csinálni egyszerűbb, mint megvalósítani azt. Jó játékkal hírnévre szert tenni már nehezebb, viszont a fejlesztő Platinum Games ezt is elmondhatja magáról, hiszen nekik köszönhetjük a nagy sikerű Bayonetta c. programot. A producer Shinji Mikami munkásságát csupán egy címmel jellemezném: Resident Evil. Több magyarázat azt hiszem nem szükségeltetik, látjuk tehát, hogy profik ülnek a tervezőasztal mögött, akik ráadásul képesek egymást ellensúlyozni is: míg a Bayonetta egy szinte teljesen elmebeteg, igazi távol-keleti játék, a Resident Evil jóval letisztultabb, ám mégis folyamatosan megújulni képes franchise. Na de mit kapunk végül is a pénzünkért?

 

 

 

 

 

 

 

 

A game története, bár nem egy nagy eresztés, mégis élvezhető, beleélhető része a projectnek. San Franciscoban vagyunk a közepesen távoli jövőben, az emberek élik mindennapjaikat. Hirtelen egy különös, titokzatos vörös sugár hatalmas robbanás keretében iszonyatos hőhullámokkal romba dönti a város nagy részét (természetesen az összedőlő Golden Gate híd klisé nem maradhatott ki). Kiderült hogy a csúnya rossz ruszkik elfoglaltak egy űrben lebegő támaszpontot, melynek fegyvere a fentebb leírt hatást képes előidézni. A meglehetősen unszimpatikus főmufti, név szerint Zaitsev, ultimátumot ad az Egyesült Államok elnöknőjének: amennyiben 10 órán belül nem kapitulál, újra aktiválják a kicsikét, ám ezúttal New York lesz a célpont. Természetesen a jenkik nem adják fel ilyen könnyen és máris azon vesszük magunkat hogy egy űrhajón száguldunk az állomás felé több ezred magunkkal. A sztori blődségektől nem mentes, akadnak benne fordulatok bőven, és kiválóan aszisztál a már sokkal érdekesebb és forradalmibb játékmenet számára.

 

 

 

 

 

 

 

 

Első látásra egy szimpla Gears of War koppintásnak tűnik az egész. Kétség kívül akad jó néhány hasonlóság, de ennél azért jóval többről van szó. A mostanság rendkívül népszerű Gears-féle fedezékrendszer itt is remek formáját hozza, teljesen automatikus minden, nincsenek fennakadások a kommandózás közben, bár talán nem épít annyira a fedezékharcra a játék mint a fent említett delikvens. A hasonlóság ebben ki is merült ugyanis főhősünk, Sam (ő is egy kissé Marcus Fenix és Solid Snake ihlette emberke, de hát jótól lopni nem szégyen) rendelkezik egy ultraspéci ARS névre hallgató páncéllal. Azon kívül, hogy remekül véd a forró ólom káros mellékhatásaitól, a benne lévő különleges energia 3 igen hasznos tulajdonsággal ruházza fel hősünket. Samnek ezáltal van egy brutális közelharci támadása, mellyel egyből leteríthető az alapellenfelek bármelyike. A második az hogy hősünket emberfeletti sebességgel ruházza fel, rocksztárokat megszégyenítő becsúszásokat leszünk képesek szédületes gyorsasággal végrehajtani szorult helyzetekben. A harmadik, és egyben leghasznosabb, az időlassítás, mely szintén életmentő lehet bizonyos szituációkban. Természetesen minden csoda 3 napig tart, így ezeket sem használhatjuk a végtelenségig, egy idő után a készülék folyamatos használat esetén túlmelegszik. Ilyenkor ajánlatos minél előbb fedezékbe húzódni, hiszen a golyóktól is védtelenebbek leszünk, és megvárni amíg visszatöltődik az energiánk.

 

 

 

 

 

 

 

 

A játékmenetnek persze nem csak ez a része kuriózum a konkurenciához képest. Maga a lövöldözés is inkább a pörgősséget részesíti előnyben a brutalítással szemben, és ezzel megtaláltuk a legeslegnagyobb pozitívumát a játéknak. Egyszerűen olyannyira adrenalin pumpáló a cucc, hogy ahhoz foghatót még életemben nem láttam. Folyamatosan támadnak bennünket a különböző robotféleségek, ugyan mindig tudjuk mi a feladat, de állandóan észnél kell lenni és taktikázni, na meg persze rá vagyunk kényszerítve a csodapáncélunk által kínált lehetőségek használatára, hiszen azok nélkül hamar legyűr bennünket a túlerő. A fegyverek is ezt a játékmenetet sulykolják belénk, mindeggyik gyors és látványos, nagyon eltalált darab mindegyik. Maga az alap géppuska is remekül használható, de találkozunk annak egy pontatlanabb, de nagyobbat sebző válfajával, lesz még itt shotgun, és az elmaradhatatlan mesterlövész puska, valamint befogó-rendszeres rakétavető is. Ezen a téren a fejlesztők kedveskedtek néhány finomsággal is: itt van például a Dead Space Belezőjéhez hasonlító disc launcher, melyet e forgó töltények kilövése mellett láncfűrésznek is használhatunk, de van még egy lock-on lézerünk is mely egyszerre négy célpontot képes megjelölni, és azokba egy-egy sugárnyalábot repíteni. Gránátból akad a szokásos területi sebzéses modell, de kapunk EMP-ket is, melyek minden robotot megbénítanak az egyébként igen jelentős hatósugarukban, ez különösen boss fightoknál jöhet jól. Csúzliainkat lehetőségünk lesz fejleszteni is. Ezt az ellenfelek által néha hátrahagyott zöld Upgrade-kockákkal tehetjük meg, de éppen úgy is összejöhet a dolog, ha az aktuális lőszerkapacitáson felül még magunkhoz vesszünk egy kevés skulót. Ezek a fejlesztések növelik a fegyver hatótávolságát, sebzésének erejét, és a maximális lőszerkapacitást.

Mindezekre az ellenfél reagálása korrektnek nevezhető, bár itt bizony akadnak problémák. Aránylag ügyesen viszonozzák a tüzet, bár komolyabb taktikázás ritkán fordul elő, a problémát inkább a számuk jelentheti, és sajnos nem ritka hogy egy pontba megállnak, lecövekelnek és egyszerűen nem csinálnak semmit. A társak szintén felemás viselkedést tanúsítanak, egyszer nagyon hasznosnak érezzük őket, máskor pedig úgy tűnik, mintha csak dísznek lennének. Az egész sűrűn előforduló boss fightok kissé scripteltek, bár az ekkor elénk táruló látványnál valószínűleg nem lesz időnk ezen gondolkodni. Ilyenkor mutatkozik meg igazán csak a designerek származása, ugyanis hihetetlen fantáziával megáldott  helyszíneket és főellenfeleket sikerült összeválogatni. Vannak közepes méretű mikrobik, ám már ezeknek a legyűrése is igényel némi taktikázást, de az igazi móka akkor jön amikor a toronyház méretű Argusok megjelennek. Ezek a leggyakoribb „főgonoszok” és megsemmisítésük is több fázisban zajlik, valamint WTF momentumokban gazdag, kissé Lost Planetes „lődd a színes részét” stílusban történik. Mindegyik boss rendelkezik kismillió féle fegyverrel, általában mindegyiknek van valami sugárfegyvere ami egyből taccsra tesz minket, de számtalan rakéta, gránát és gépfegyver is nehezíti dolgunkat. A játék ilyen téren mutatja leg elborultabb arcát, helyenként már kicsit flusztrálóvá is válik még normál fokozaton is az egyszerű fehér ember számára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fentebb leírtakat a játék Pazar grafikával tárja a szemünk elé, szép kidolgozottak a textúrák, élénkek a színek, szépek a fények, minden ez utolsó törésig vagy kopásnyomig ki van dolgozva. Sajnos itt kénytelenek voltak a felbontás oltárán áldozni mivel az alig éri el a 720p-t. Az effektek látványosak és ötletesek, akár a terminátoros robot-teleportációs energiagömbről, akár bullet time, vagy a gombnyomkodós, stick-húzogatós Quick Time Eventekről beszélünk, de a robbanások is meglehetősen jóra sikerültek. A látványra tehát nem lehet panasz, mint ahogy a pályák változatosságára sem. Lesz vasúti üldözés, null-gravitációs kalandozás, illetve a szintén jellegzetesen japán „minden forog és mozog körülötted” platformharc. Dicséretes továbbá, hogy mindezt egy árva szaggatás nélkül kapjuk meg, jöhet akármekkora monstrum, vagy dőlhet össze akármilyen komplexum, csak kár hogy ezt nagyon röviden, mindössze 6 órában teszi normál fokozaton, bár lehet hogy jobb így, minthogy ellaposodjon és unalmas legyen.

/files/312000/311999.jpg

 

 

 

 

 

 

 

A Vanqusihnek sikerült az, ami eddig csak nagyon kevés játéknak: sikeresen ötvözte a keleti fantáziát, a nyugati technikákkal, és ezáltal egy mindenki számára fogyasztható alkotás született. A japán elborultság és a nyugati letisztultság szinte tökéletes elegyét minden kisebb hibája ellenére tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, aki nem vágyik asimovi mélységű történetre, és bírják a reflexei a hatalmas pörgést, vagy csak nem tudja kivárni a Gears of War 3-at.

Értékelés:

Amit szerettünk:                                              Amit nem szerettünk

-az egész egy hatalmas adrenalinbomba         - rövid

-teccetős grafika                                              -tud néha idegesítő is lenni

-jól eltalált fegyverek                                      -csak 720p

-fantáziadús játék- és pályaelemek                 -az M.I. nincs a helyzet magaslatán

 

SZERINTÜNK:90%

Szólj hozzá!

Mostantól a Facebookon is!

buzusapro 2010.10.24. 12:14

 Mostantól már elérhetsz minket Facebookon is a Cube Heaven nevű csoportban. Friss hírekkel szolgálunk, és a teszteket pár szóban közöljük. Ha pedig valami jobban érdekel irány ide, a főoldalra!

Szólj hozzá!

Cataclysm hamarosan!

buzusapro 2010.10.18. 18:03

 A mai napokban a World of Warcraft hivatalos oldalára felkerült a Cataclysm érkezése ezért biztos forrásból tudhatjuk, hogy a már találgatásoktól elvonatkoztatott időpont 2010. december 7. Aki aktívan wowozik az már tudja, hogy a játéka olyan patcheket is letöltött amelyek a Cataclysmhoz tartoznak, vagyis a következő kiegészítőt hivatalosak előkészíteni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy belépünk a 4.0.1-re patchelt (ez a legújabb patch) World of Warcraftunk már egyből óriási változásokat figyelhetünk meg.

Pl: egy karakter kezdésénél a karakter mozogni kezd úgy ahogy az rá jellemző (tehát ha kezdünk egy huntert az nyilazni fog miközbe mi kiválasztjuk a hajszínét, arcképét stb...), vagy éppen a kezdő karakterek új itemeket kapnak, visszatérve a hunterhez, ő már 5 pet közül tud válogatni és a petjét 1-es szinten megkapja, változások történtek a talentekben (lerövidültek és ezáltal kevesebb a pont is amit eloszthatunk), új képességek illetve van olyan képesség amit elvettek. Akár még sorolhatnám napokig hiszen nem csak a karakterekben hanem szinte mindenhol változásokat figyelhetünk meg. Egy ilyen változás pl: emblem of triumph illetve emblem of frost helyett már egy teljesen új pontfélét kapunk. Viszont meg kell említenem azt is, hogy sok wow ellenes a wowban a vizet kifogásolta, hogy olyan mint egy minta, csíkokból áll, kockás stb stb... ám az új patchben mintha egy másik játékba csöppenne az ember. A víz gyönyörű és kifogásolhatatlan minden szempontból.

Cataclysm with DirectX 11 Render

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sima játék 40 dollár, Collector's Edition viszont 80 dollár lesz ha megjelenik a játék a források szerint.

A patchen és a dátumon kívül azonban kapunk még új trailereket, képeket. Itt is van az egyik új trailer:

Szólj hozzá!

Korházban a Gears of War zeneszerzője!

buzusapro 2010.10.14. 14:59

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Nemrég a Gears of War(GOW) zeneszerzője létfenntartó gépekre került egy át mulatozott éjszaka után. A zeneszerző vagyis Kevin Riepl twitterjén olvashatjuk a legfrissebb híreket. Azaz a bejegyzett szöveg szerint egy roofie nevű partydrogot tettek az  italába amit a szervezete nem a legjobban viselt és mentőt kellett hívni hozzá. Kezdetben mindenki azt hihette, hogy Kevin jól van hiszen ő maga írt bejegyzéseket a twitterjére, hogy jól van és mindene jól működik. Ám október 10-én Riepl felesége új bejegyzést írt a twitteren, miszerint Riepl-t gépekkel tartják életben és vérátömlesztésre van szüksége. Az egyébként gyerekekkel és egy feleséggel megáldott zeneszerző nincs a legjobb állapotában bár reagál dolgokra. Riepl nevéhez kötődik egyébiránt a már említett Gears of War illetve az Unreal Tournament zenéje is. Reméljük még sok zenét ír majd a játékipar számára és persze nekünk. Tehát ezúton is jobbulást, és mihamarabbi felépülést kíván neki a Cube Heaven csapata.

Szólj hozzá!

Heavy Rain TESZT

buzusapro 2010.10.01. 18:39

 Manapság mindenki azért sír, hogy az iparág kezd ellaposodni, a fejlesztők csak folytatásokat, vagy rókabőr-játékokat hajlandóak készíteni. A kijelentésben, bár egy cseppet túlzás, van némi igazság, viszont azért akadnak még olyan stúdiók és játékok, amik mernek kockáztatni és nagyot álmodni. Ilyen csoport a Quantic Dreams és ilyen játék a Heavy Rain. Most pedig lássuk, mit kapnak a PS3 tulajok a pénzükért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze az ötlet nem volt teljes egészében eredeti, a készítőknek már volt egy hasonló alapokon nyugvó, interaktív moziszerű játékuk, mely Fahrenheit alias  Indigo Prophecy címen hatalmas sikert aratott az első Xboxon, és PC-n is egészen jól szerepelt. A játékmenet alapja nem a szokásos lövöldözős, kardozós téma, hanem egy alapvetően ritmusjátékszerű gombnyomogatáson alapuló történetvezetés volt, megspékelve párbeszédekkel. Jelen alanyban is ezzel a sémával találkozunk, ám ezt olyan mértékben sikerült David Cage-nek és csapatának továbbfejlesztenie, amire szerint senki nem számított. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

 

 

 

 

 

 

Mivel kalandjátékról van szó, a játék leglényegesebb része a történet, és ezzel el is érkeztünk a játék legnagyobb pozitívumához. Nem szeretnék sok időt tölteni a bemutatással aki nem ismeri a sztorit, annak annyit, hogy egy Origami Killer nevű fazon után kell nyomozni, aki fiatal fiúkat fojt meg esővízben. Ezt a nyomozást 4 ember szemszögéből követhetjük nyomon, kezdetben persze semmi közük nincsen egymáshoz, később aztán összefonódnak a szálak. Annyi közös van bennük, hogy mindenkinek van valami ritka, de súlyos betegsége.


 

Screenshot1-w800-h600

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eathen Mars egy édesapa, akinek a fiát elrabolja a gyilkos, és emellett még feladatokat is ad a karakternek, amelyeket ha sikeresen teljesítünk, fokozatosan megtudjuk, hol van elrejtve a kissrác.  (igen, egy kissé Fűrész jellege van a dolognak, de meglátjátok, megdöbbentő és érdekes feladatokat kapunk). Eathen dolgát nehezíti, hogy néha pánikrohamok törnek rá, ez egy trauma következménye, valamint nagyon fontos szerepe lesz a történet alakulásában

Madison Page egy újságíró hölgy, aki kóros álmatlanságban szenved és csak motelekben tud aludni, így kerül kapcsolatba a… hát… elég érdekes állapotban lévő Eathennel

 

 

 

 

 

Norman Jayden egy FBI ügynök, aki szintén valamiféle pánikbetegségben szenved, ez valószínűleg drogfüggőségének tulajdonítható be, szükség esetére van is nála mindig egy kis kék kapszula, ám a játék során állandó dilemmának számít, hogy önerőből legyőzzük-e a rohamot, vagy inkább a könnyebb utat választjuk.

 

 

 

Scott Shelby, magándetektív, akit az áldozatok családjai a rendőrség tehetetlenségét látva felbéreltek, hogy találja meg a gyilkost. Tipikus Colombo figura, nagyon eredeti karakter.

Mind a 4 karakterre más-más játékstílus jellemző, ezt a készítők nagyon jól oldották meg. Madison és Scott szála olyan mintha egy Philip Marlow történetbe csöppentünk volna, igazi múltban kutatós, nyomozós történet, és Scott még helyenként az öklei (illetve a környék tereptárgyai) használatától sem riad vissza. Eathen a már említett Fűrésszerű hajszába (menj szembe az autó pályán a forgalommal, közbe figyellek) keveredik, a leg érdekesebb azonban Norman nyomozása, ugyanis teljesen CSI az egész. A dolog abból áll hogy van egy ultra modern szemüvegünk az ARI, valamint egy szuper érzékeny kesztyűnk. A kesztyűvel letapogathatjuk a terület egy részét, és ha valami érdemleges dolog található (újlenyomat, keréknyom, pollen) azt az ARI kijelzi, és mi odamehetünk és elemezhetjük a mintát. Ez így elmondva lehet, hogy nem hangzik annyira nagy számnak, de valami olyan remekül effektezett és érdekes, hogy már tényleg szinte a helyszínelőkben érezzük magunkat, pláne amikor az adatokat analizáljuk, és feltérképezzük.

Az irányítás és rendezés telitalálat, kevés játék volt képes ennyire magával ragadni mint ez a darab, Szinte már éreztem ahogy a címben említett esőhöz hasonlóan sodródom a remek történetvezetéssel és karakterekkel megáldott történetben, amin végig uralkodik az esős évszak, és a borongós ám mégis kimondhatatlanul magával ragadó történet és hangulat, hogy aztán sok fordulaton és döntésen keresztül elvezessen egy olyan megoldáshoz,  melyre a „letaglózó” és a „sokkoló” egészen enyhe kifejezések.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A grafika mindehhez már csak asszisztál, viszont azt irigylésre méltó színvonalon. Az arcok remekül ki vannak dolgozva (nem vicc, lehet szőrszál hasogatni mert minden az utolsó pólusig megvan), látszanak rajtuk az érzelmek, a helyszínek szintén telitalálatok, az adott hangulathoz leginkább passzolnak, sikerült túlvonatkoztatni a klasszikus romos panelházakon és irodákon, így megfordulunk óraboltban, gazdag hülyegyerek partiján, nightclubokban, és egyéb érdekes helyszíneken. Az effektek amikor vannak, szintén jók lettek, képesek emelni az adott pillanat hangulatát. A zene és a zörejek csodálatosak, az egyetlen dolog amire lehetett volna még gyúrni, az a szinkronhangok, ez különösen Normannál érzékelhető. Nem a beleéléssel van a baj, hanem a kicsit nyelvidegen hanghordozással.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelendőnek tartom még a manapság egyre népszerűbb, ám itt mesterfokon megjelenő non-lineáris történetvezetést. Már eddig is sok helyen halhattuk, hogy döntéseink befolyásolhatják a végkifejletet, tőlünk függ a történet végkimenetele, satöbbi, de ehhez fogható módon eddig ezt még szerintem nem sikerült megvalósítani. Egyszerűen MINDEN részletnek jelentősége lehet, olyanoknak is amire nem is számítanánk. Gyakran egy-egy cselekedetünk, vagy éppen az, hogy nem voltunk elég gyorsak teljesen más irányba viheti el a cselekmény alakulását, vagy akár el is halálozhatunk tevékenységünk közben, és ilyenkor nincsen Game Over felirat, megy tovább minden a szerencsétlenül járt emberünk nélkül, hogy a személyenkénti 5-6 féle epilógust már ne is említsem, melyek a rettenetes és kiábrándítótól az aránylag boldog végkifejletig terjednek, bár abszolút Happy End nincsen.

Az irányításról sokat nem tudok mondani a fent leírtakon kívül, működik, jól kitalált nem mindegy a mozdulat ereje és az óvatosság sem árt néha, az akciórészekben kellőképpen változatosak a kombók, a nyomozás alatt pedig sikerült odaillő mozgásokat és mozgássorokat összeállítani, a mindennapos tevékenységektől (autó indítás, mosakodás) az egészen extrémekig (villanyos drótok közt kúszás, autós ámokfutás) sok mindennel találkozunk. Megjegyezném, hogy a játék egy méretes patch letöltése után támogatja a PS Move kontrollert. Ez sokkal jobban sikerült mint vártam, tényleg ad egy pluszt az egészhez, és a fent leírtak pedig hatványozódnak. Egy kicsit talán annyiban volt zavaró a dolog, hogy az eltérő gombkiosztás miatt a fejlesztőknek sikerült néhány, a lehetetlenség határát erősen súroló sorozatot megálmodni, de ezek szerencsére nem voltak túl gyakoriak. Amivel nem voltam kibékülve, az a karakterek alap mozgása, azaz sétálása, ami nem csak hogy nehézkes, gyakran még értelmetlen irányba is kell a sticket húzogatni, de legalább a kameraállás jó, és helyzethez képest váltogatható.

 

 

 

 

 

 

A Heavy Rain tehát nem csak akar, hanem tud is formabontó lenni. Ilyen volumenű történettel és hangulattal manapság még filmekben is ritkán találkozunk, és itt ráadásul még interaktív is a dolog. Emlékezetes pillanatok is akadnak, vehetjük akár a teljes FBI vonalat, vagy Eathen próbatételeit, de szintén csak az epikus jelzővel illethető az a rész, amikor Scott gyanús úriember házába indul rendet vágni kedvenc kilencmilise társaságában. Mindez a gyönyörű grafikával, az első osztályú zongorafutamokkal, valamint a sok helyen elágazó történettel nyakon öntve, már sok ahhoz, hogy aki egy kicsit is szereti az elvontabb, borongósabb témájú történeteket, az ne tudja megakadályozni, hogy teljesen megragadja a program. Kérlek, ne legyetek mazoisták, ha van PS3-atok, szánjatok erre a rettenetesen izgalmas, és még annál is jobban elgondolkodtató   műre.

Zárásként annyit, hogy a HVG-ben nemrég olvastam egy cikket a videojátékok fejlődéséről, és egyre emberközelibb mivoltukról. Ez a produktum volt a példa.

Szólj hozzá!

Guitar Hero Warriors of Rock érkezik

buzusapro 2010.09.22. 17:49

 Hamarosan a húrok közé csaphatunk a hamarosan megjelenő Guitar Hero Warriors of Rock-ban. Végre már nem csak a "régi" klasszikusokat gyűrhetjük többféle módban dobon, gitáron, basszusgitáron, vagy éppen énekelve, hanem már a mai nagy zenekarok javával is szembetalálhatjuk magunkat pl: Sum41, Children of Bodom, Linkin Park. A készítők elmondása alapján lesz egy kis design váltás is illetve egy újféle baromi jól kinéző gitárt is vehetünk a játékkal. A játékban a játék végigjátszási methodikája is változik, a történet vezetése és még sok más dolog. Sokkal inkább a gitározáson lesz a hangsúly, és a játék a Neversoft elárulása szerint kicsit Brütal Legend-es lesz, bár ezt kitalálhattuk volna az új gitár kinézetéből is.

A játékban a banda szereplői mindig valamilyen ördögi szörnyek lesznek maszkírozva illetve a játékban szerepel majd a Rock Félisten azaz " The Demigod of Rock" illetve a Szörnyeteg "The Beast". Nos a történet az, hogy a Szörny legyőzi a Rock Félistent és egy sziklasírba zárja ahonnan nem tud menekülni a legendás gitárja nélkül. Nos itt is van a csavar mivelhogy a gitár elkerül a sziklasír közeléből és a mi dolgunk pedig az lesz, hogy valamilyen módon kiszabadítsuk a Rock Félistent és végleg elnyomjuk a Szörnyet.

 

Gamescom 2010: Guitar Hero: Warriors of Rock Hands-On Preview

 




 

Persze ez a dolog nem jelenti azt, hogy nincs dobolás vagy egyebek, mivel DE igenis dobolhatunk akár a jól megszokott csapatunkban is. (énekes, dobos, basszusgitáros, gitáros) Csak éppenséggel erős a hang a gitáron.

Most pedig nézzük a számlistát amellyel visszahozhatjuk az életbe a Rock Félistent:

- A Perfect Circle - "The Outsider"
- Aerosmith - "Cryin'"
- AFI - "Dancing Through Sunday"
- Alice Cooper - "No More Mr. Nice Guy"
- Alter Bridge - "Ties That Bind"
- Anberlin - "The Feel Good Drag"
- Anthrax - "Indians"
- Arch Enemy - "Nemesis"
- Atreyu - "Ravenous"
- Avenged Sevenfold - "Bat Country"
- Bad Brains - "Re-Ignition (Live)"
- Band Of Skulls - "I Know What I Am"
- Black Sabbath - "Children Of The Grave"
- Blind Melon - "Tones Of Home"
- Blue Öyster Cult - "Burnin' For You"
- Bush - "Machinehead"
- Buzzcocks - "What Do I Get?"
- Children Of Bodom - "If You Want Peace... Prepare For War"
- Creedence Clearwater Revival - "Fortunate Son"
- The Cure - "Fascination Street"
- Deep Purple - "Burn"
- Def Leppard - "Pour Some Sugar On Me (Live)"
- Dethklok - "Bloodlines"
- The Dillinger Escape Plan - "Setting Fire To Sleeping Giants"
- Dire Straits - "Money For Nothing"
- DragonForce - "Fury of the Storm"
- Drowning Pool - "Bodies"
- Edgar Winter- "Free Ride"
- Fall Out Boy - "Dance, Dance"
- Five Finger Death Punch - "Hard To See"
- Flyleaf - "Again"
- Foo Fighters - "No Way Back"
- Foreigner - "Feels Like The First Time"
- George Thorogood and The Destroyers - "Move It On Over (Live)"
- The Hives - "Tick Tick Boom"
- Interpol - "Slow Hands"
- Jane's Addiction - "Been Caught Stealing"
- Jethro Tull - "Aqualung"
- John 5 - "Black Widow Of La Porte"
- KISS - "Love Gun"
- Linkin Park - "Bleed It Out"
- Lynyrd Skynyrd - "Call Me The Breeze (Live)"
- Megadeth - "Sudden Death"
- Megadeth - "Holy Wars... The Punishment Due"
- Megadeth - "This Day We Fight!"
- Metallica & Ozzy Osbourne - "Paranoid (Live)"
- Muse - "Uprising"
- My Chemical Romance - "I'm Not Okay (I Promise)"
- Neil Young - "Rockin' In The Free World"
- Nickelback - "How You Remind Me"
- Night Ranger - "(You Can Still) Rock In America"
- Nine Inch Nails - "Wish"
- The Offspring - "Self Esteem"
- Orianthi - "Suffocated"
- Pantera - "I'm Broken"
- Phoenix - "Lasso"
- Poison - "Unskinny Bop"
- Queen - "Bohemian Rhapsody"
- Queensrÿche - "Jet City Woman"
- Rammstein - "Waidmanns Heil"
- The Ramones - "Theme From Spiderman"
- Red Rider - "Lunatic Fringe"
- R.E.M. - "Losing My Religion"
- Rise Against - "Savior"
- The Rolling Stones - "Stray Cat Blues"
- The Runaways - "Cherry Bomb"
- Rush - "2112 Pt. 1 - Overture"
- Rush - "2112 Pt. 2 - The Temples Of Syrinx"
- Rush - "2112 Pt. 3 - Discovery"
- Rush - "2112 Pt. 4 - Presentation"
- Rush - "2112 Pt. 5 - Oracle: The Dream"
- Rush - "2112 Pt. 6 - Soliloquy"
- Rush - "2112 Pt. 7 - Grand Finale"
- RX Bandits - "It's Only Another Parsec..."
- Silversun Pickups - "There's No Secrets This Year"
- Slash featuring Ian Astbury - "Ghost"
- Slayer - "Chemical Warfare"
- Slipknot - "Psychosocial"
- Snot - "Deadfall"
- Soundgarden - "Black Rain"
- Steve Vai - "Speeding" (Vault Version)
- Stone Temple Pilots - "Interstate Love Song"
- Strung Out - "Calling"
- Styx - "Renegade"
- Sum 41 - "Motivation"
- Tesla - "Modern Day Cowboy"
- Them Crooked Vultures - "Scumbag Blues"
- Third Eye Blind - "Graduate"
- Tom Petty & The Heartbreakers - "Listen To Her Heart"
- Twisted Sister - "We're Not Gonna Take It"
- The Vines - "Get Free"
- The White Stripes - "Seven Nation Army"
- ZZ Top - "Sharp Dressed Man (Live)"

               

 

Szólj hozzá!

Playstation MOVE TESZT

buzusapro 2010.09.21. 18:19

Hát eljött, ez is itt van. Szeptember 17-én én is beruháztam egy ilyen szerkezetre, a szerkezet neve pedig nem más mint a Playstation MOVE. A move-hoz vannak különböző kiegészítők illetve csomagok. Van először is a Move Starter Pack amely tartalmaz egy "fagyi" kontrollert, egy kamerát és egy demó lemezt amivel pár játékot megismerhetünk, és felfedezhetjük a MOVE élményeit. Lehet még venni egy charger-t a "fagyi" és a navi kontrollerhez. A "fagyi" kontrollert szeptember 24-től megkaphatjuk külön is.

Semmi csomag meg ilyenek csak a kontroller. A navi kontrollert már vehetjük szintén önálló ként. Bár még egyenlőre nincs olyan játék amihez ez kellene de ha kell is majd olyan lesz hogy nem muszály megvenni ezt a navi kontrollert hanem teljesen jó ha úgy csináljuk, hogy fél kézzel fogjuk a sima PS3-as kontrollert. 

Most pedig akkor rá is térnék magára a tesztre. Személy szerint én egy alap játékot választottam ez pedig a Sport Champions lett, mivel ezzel tudom igazán elmondani nektek, hogy mire is képes valójában ez a szerkentyű. A Sport Champions  játékot tartalmaz, ezek pedig a következők : Frizbi,Gladiátor harc,Ping-Pong,Íjászat,egy újféle golyós játék aminek az a célja, hogy a kis golyó eldobása után a nagy golyókat minél közelebb gurítsuk ehhez a kicsi golyóhoz,és végezetül a strandröplabda. Mindegyikhez bőven elég 1 db fagyi kontroller, de lehet 2 player módban is játszani akár és ilyenkor viszont szükségünk van 2db fagyi kontrollerre. Nos ami igazán meglepett ezzel a szerkentyűvel kapcsolatban az az ,hogy szinte életszerűvé varázsolja a játékot. A ping-pongba úgy forog az ütő ahogy te forgatod a kezedben a kontrollert, vagy éppen úgy nyesel vagy pörgetsz ahogy azt a való életben tennéd, s a labda is így viselkedik egy ilyen esetben. Ami viszont újabb meglepetést szerzett, hogy NINCS KÉSÉS!!! Aki viszont elkezdené szidni a Move-t hogy az egy WII másolat satöbbi... Igen mondhatjuk annak is de ne felejtse el senki JÓTÓL LOPNI NEM SZÉGYEN, mert ami már egyszer bevált az most is jó lesz és a move erre bizony nem cáfolt rá.

 

 

www.origogsm.hu - PlayStation Move: Sports Champions PS3-ra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Könnyű irányíthatóság minden játékban a gladiátor harcban is oda csapsz ahova akarsz és a játékban is pontosan oda csap a karakter. Pontos, precíz, gyors, nagyon jó kialakítás és a piacon egy jó árkategóriát képvisel. Ezen kívül pozitívum hogy régebbi játékaink fel lesznek patch-elve MOVE-al tehát azokat is élvezhetjük majd teljes mértékben. A move kamerája kifejezetten szereti a sötétet ez nem jelenti azt hogy világosban nem működik de mégis ha esetleg este jön ránk a gamelhetnék akkor is tudunk kivilágítás nélkül játszani. A kontroller érzékenységét a kedvünk szerint beállíthatjuk. Sokat nem tudok róla írni hiszen aki követi az eseményeket az tudja milyen az a WII és a MOVE egy gyönyörű továbbfejlesztése annak amit a Nintendo megalkotott pár éve. Csak dicsérni tudom az egész szerkezetet mert jó a kamera tudunk vele hang/kép csetelni és jól veszi a mozgásunkat. A játékok nem bugosak hiba nélkül észleli azt amit csinálunk, és érdemes pénzt bele fektetni. 

Szólj hozzá!

Mass Effect 2 TESZT

buzusapro 2010.09.21. 14:56

Manapság viszonylag kevés olyan stúdió van ami nem vét hibát, és aminek minden bejön. Sok jó ötlet futott már zátonyra azért mert a fejlesztők elcsúsztak néhány olyan banánhéjon, amik számunkra érthetetlenek voltak. Azonban a Mass Effect franchise és a Bioware nem ilyen. A világ egyik legjobb akció-RPG-jének folytatása ismét a felleg(vár)ek  közé emelte egyik kedvenc stúdiómat.

A történet ott kezdődik ahol az első rész abbamaradt. Shepard parancsnokot és az emberiséget hősként ünneplik galaxis szerte (kivéve persze, akik nem, de erről majd később). Hajójával, a Normandiával éppen egy felderítő úton szeli a végtelen űrt, amikor hirtelen egy orbitális méretű, ismeretlen eredetű cirkáló szó szerint darabokra szaggatja a csodahajót, és ami ennél is borzasztób, a legénység mentése közben kedvenc parancsnokunk életét veszti, és kizuhan az űrbe.

 

 

 

 

 

 

 

Természetes dolog, hogy rögtön egy hatalmas WTF?!-el konstatáljuk az eseményeket, ám nem kell aggódni, ilyen könnyen nem bánnak el az emberiség leghíresebb képviselőjével. Egy Cerberus nevű vállalat (igen, ez az a Cerberus, akinek az előző részben borsot kellett törnünk az orra alá), összerakja Shepardot, mellékesen itt ejthetjük meg a karaktergenerálást. Persze semmi sem ilyen egyszerű, a bázist betámadják, és egy ismeretlen Miranda nevű, meglehetősen szemrevaló csajtól parancsba kapjuk hogy vegyünk magunkhoz egy pisztolyt, majd keressünk bele hűtőcellát. Nem, ne valami upgrade-re tessék gondolni, innentől ugyanis nem felmelegszik az éppen aktuális csúzlink, hanem töltényt leszünk kénytelen beletenni, ugyanis ezek a bizonyos cellák pont azért vannak, hogy ne melegedjen a cucc, viszont e nélkül lőni sem tudunk, tehát ez gyakorlatilag muníció. Nemsokára bele is vetjük magunkat a harcba, mely az elődhöz képest leginkább előnyére változott. Sokan szidták az első részt azért, hogy a harc erőtlen, és nehézkes. Kérem tisztelettel, itt ilyenről szó nincsen. A fedezék-rendszer kiválóan működik, gyors pontos és dinamikus. A képességhasználati rendszer és maga a HUD ugyan úgy működik mint az előző részben. Itt is megállíthatjuk a játékmenetet, és beállíthatjuk hogy ki milyen típusú képességet, illetve fegyvert használhat, de a skilleket akár gyorsgombokra is tehetjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyezném, hogy a fejlesztők itt is egyszerűsítettek mely szerintem a játék előnyére vált, de ezáltal olyan pergő és gyors lesz a játékmenet, hogy egy ortodox RPG játékosnak már-már túlzottan egyszerű is. Például tulajdonképpen már nincs inventorynk, imánk meghallgatásra talált, nem kell többet már-már értelmetlen 30 perceket tölteni cuccaink rendezgetésével, mindegyik féle fegyverből van egy , ezt használják társaink is. Képességből sincs már annyi mint legutóbb, viszont a mostaniaknál én már tényleg éreztem, hogy nem mindegy hogy milyen ellenféllel kivel/mivel megyek neki, egyszóval pont annyi skill van, amennyi szükséges, viszont ezek nagyon jól eltaláltak, és hatékonyak is. Egyedül a páncél fejlesztése emlékeztet az előző részre, ám ezt már csak Shepardnál tehetjük meg, és nem egészen páncélokat kell cserélgetni, hanem beállíthatjuk hogy a meglévő készletből milyen és milyen mintájú váll-lapot, tölténytartót, mellvértet, satöbbit viseljen hősünk, ezek adnak valamennyi pluszt, például több lőszertároló kapacitás egy adott fegyverhez, plusz sebzés vagy védelem valamitől, és egyebek. Megemlíteném még az új fegyverosztályt ami a Nehézfegyverek. Ezek igen brutálisak, már a gárnátvető is , ami elvileg a „leggyengébb”, több ellenfelet képes az örök vadászmezőkre küldeni, de az áramozós brutálságtól a kisebb atombombát kilövő cuccig minden van. Ezek egyetlen hátránya annyi, hogy lőszer nagyon kevés van mindegyikhez (vajon miért?).

 

A játék legnagyobb innovációjához, a párbeszédrendszerhez szerencsére nem nyúltak. Válaszaink ismét a segítőkésztől a teljesen agresszívig terjednek, valamint a két meggyőző képességünk is megmaradt. Az, hogy kivel milyen hangot ütünk meg, és kinek mit mondunk, ha lehet, még az előző résznél is jobban befolyásolja a történet és a végjáték kimenetelét, ezért hatalmas pirospont, ugyanis nincs szerintem még egy olyan játék amiben ennyire nem mindegy hogy melyik szituációt hogyan oldjuk meg. Apró újítás, hogy a dialógusok közben a képernyőn megjelenik valamelyik személyiség (ezek maradtak a Példakép és a Renegát, mutatóik növekedése ugyanúgy a békés, vagy az agresszív döntéseinktől függ) ikonja, ekkor beállítottságunktól függően cselekedhetünk az adott oldal javára. Például egy gunship szerelőjét fejbe vághatjuk egy szerszámmal, ezért ugyan nő  renegát mutatónk, de a küldetés végén a hajónak egyel kevesebb réteg páncélja lesz. Na kérem, erről beszélek.

No, de ott tartottunk valamikor, hogy átküzdjük magunkat a bázison közben társakat kapunk, és elrepülünk egy másik létesítménybe. Itt a vállalat vezetőjétől, a Rejtőző Fickótól (nagyon jól eltalált karakter) megtudjuk, hogy természetesen nem csupán felebaráti szeretetből lettünk felélesztve, hanem komoly küldetésünk van. Az a faj, melynek hajója minket is megtámadott,emberi kolóniák tucatjait tüntette el galaxis szerte nyomtalanul. Mivel az emberiségen kívül ez mást nem érint, természetesen mindenki le se tojja, a Fellegvári képviselet pedig a „Begyűjtők nem léteznek” című kijelentéssel lezárja az ügyet. Így Shepard nem tehet mást, beáll a Cerberus kötelékébe és felgöngyölíti a szálakat, régi és új csapattársai és persze az Új Normandia segítségével, melyet szinte azonnal a rendelkezésére bocsátanak kedvenc üvegcsontú pilótájával, Jokerrel együtt. A történet a szokott Booware-minőség, fordulatos, érdekes, szálakban és elágazásokban gazdag, ám még az első résznél is komorabb és elgondolkodtatóbb. Sajnos a régi csapattársaink közül  csak 2-őt köszönthetünk az oldalunkon, de majdnem mindenkivel összefuthatunk akit az első részben megszerethettünk, és adott esetben életben hagytuk (erre való az a remek lehetőség, hogy az 1. rész mentéseit importálhatjuk a ME2-be, ezzel teljesen egyedivé téve a sotryt).

A hajónk számtalan meglepetést tartogat számunkra. A legtöbb időt ismét a galaxis-térképnél fogjuk eltölteni, mely nem sokat változott. Szintén 3 nézetet kapunk:az első maga a galaxis, a második az adott csillaghalmaz, a harmadik pedig a kívánt rendszer. Kis különbség, hogy itt a hajónkat úgy navigáljuk, hogy a kurzort a kívánt irányba  húzogatjuk. Hogyha rendszert kívánunk váltani, akkor az adott rendszeren kívülre, ha pedig kvadránst, akkor egy reléhez kell navigálnunk. A kvadránson belül a repüléshez üzemanyag kell, ezt töltőállomásokon tudjuk beszerezni. A térkép minden rendszerben feltünteti az aktuális tennivalókat, hogy éppen melyik küldetést kívánjuk teljesíteni azt már mi döntjük el. Mellékküldetésből 2 fajta van: az egyik az hogy egy adott bolygón vagy támaszponton, ahol valamilyen kultúra is megvetette a lábát (mint például az első részből jól ismert Fellegvár), odamegyünk valakihez, beszélünk vele, majd általa említett személytől kérünk valamit vagy meggyőzzük valamiről. A másik pedig az, hogy a bolygók letapogatása közben találhatunk Anomáliákat, ez általában egy kis rövid lövöldözéssel egybekötött kaland lesz, de sajnos ezekért olyan kevés tapasztalati pont jár, hogy teljesítésük szinte értelmetlen.

 

Ha már a bolygóletapogatást említettem, akkor nem mehetek el a játék egyik problémás pontja, a bányászat mellett. Ez abból áll, hogy a különböző fejlesztésekhez szükséges nyersanyagot a töltőállomáson vásárolható szondák segítségével a lakatlan bolygókról beszerezzük. Ez úgy néz ki, hogy amikor elindítjuk a folyamatot, a képernyő egyik oldalára a bolygó kerül rajta egy szálkereszttel, a másikon pedig a négy nyersanyag neve (Gyakorisági sorrendben: Palládium, Irídium, Platina és Nulladik Elem) és egy mérő berendezés. A Bal egérgombot nyomva tartva, és az egeret óvatosan húzva elkezdjük pásztázni a planéta felszínét, és ha valamelyik anyagból nagyobb mennyiség érzékelhető, akkor a mérő megugrik, és ha szükségesnek látjuk, odalőhetünk egy szondát. Ez elejínte még szórakoztató, viszont sokadszorra már nagyon unalmas, márpedig az eredményességhez fejlesztés kell, a fejlesztéshez meg nyersanyag, méghozzá egyre több, szóval nem fogjuk megúszni a dolgot. Igaz az első részbeli Mekoval való szerencsétlenkedésnél még ez is jobb.

 

 

 

 

Ha már ennyi szó esett a fejlesztésről, ideje lenne bemutatnom. Fegyverünkhöz, moduljainkhoz, páncéljainkhoz, és magához a hajóhoz tervrajzokat találhatunk, illetve a lakott bolygókon vásárolhatunk, és ezek kifejlesztését a laborban tehetjük meg súlyos nyersanyagokért. Fegyverünk pontosságát, erejét fejleszthetjük fegyvertípus szerint (Nehézfegyver, karabély, géppisztoly, nehézpisztoly, mesterlövészpuska, shotgun), páncélunk szilárdságát, és visszatöltődési idejét, valamint még számtalan speciális eszközt, például a biotikus és tech modulok sebzését.

A karakterfejlődés a szokásos RPG sémára épül, szintenként és főküldetésenként kap mindenki pontokat (tehát ha valakit sokáig nem vetünk be, annak még ugyanannyi pontja van mint a többieknek), majd ezeket személyenként kedvünk szerint eloszthatjuk. Ha egy adott képességágat maximumra húzunk, akkor eldönthetjük hogy az egy nagyon durva támadás legyen, vagy egy kicist kevésbé durva, viszont területre ható opció. Kiemelendőnek tartom még, hogy a csapattagoknak az idő múlásával, bizonyos kéréseik lesznek Shepard felé, ha ezeket megfelelően teljesítjük (természetesen nem sört kell nekik hozni, bár lesz 1-2 érdekes darab) akkor innentől lojálisak lesznek a parancsnokhoz, megnyílik egy bónuszképességük, és ennek a lojalitásnak nagy szerepe lesz a végjátékban, szóval érdemes megcsinálni őket, már csak azért is, mert leginkább itt fordulnak elő történeti és játékmeneti gyöngyszemek, és elgondolkodtató momentumok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyetlen dolog amit még nem említettem, az mindezen tartalomnak a technikai megvalósítása. Rövid leszek: beszarás. Komolyan mondom, az Unreal 3 engine-t ennyire kihasználó játék szerintem nincs még egy a Gears of War-t is beleértve. Színpompás terek, gyönyörűen kidolgozott, fantáziában a Csillagok háborújával vetekedő modellek, remek karakter animáció, egy rossz szavam nem lehet. Ráadásul sikerült orvosolni az első rész textúra betöltéseit, és framerate leeséseit. Komolyan mondom, itt vannak a screenshotok, nézzétek meg magatok. A zene pedig akárcsak az elődé, zseniális, a színészi munka, és hangok pedig szintén jók.

 

 

Forrás: [origo]

Lassan a teszt végére érünk. Úgy érzem, a fent leírtak miatt is merhetem ajánlani ezt a produktumot, ami viszont a tesztből kimaradt pedig a játék legerősebbje, az a hangulat. Azon prózai oknál fogva nincs papírra vetve, mivel leírhatatlan. Ha voltál már olyan helyzetben, hogy érezted ahogy magával ragad az univerzum, érdekel a történet és a remek karakterek sorsa, akkor érted mire gondolhatok. Összegzésnek annyit, hogy a Mass Effect 2 egy remek játék, nyugodtan pályázhat az év játéka címre, egy kicsit talán a keményvonalas RPG gamereknek okozhat csalódást, de a sztori részletessége, és a szereplők kidolgozottsága, valamint a rengeteg lehetőség szerintem őket is kárpótolni fogja.

Értékelés:

Amit szerettünk:                                                         Amit nem szerettünk:

-eszméletlen hangulat                                                       -hamar unalmassá váló bányász minijáték

-dinamikus játékmenet                                                      -ez már tényleg nem RPG

-szuper történet és karakterek                                           -a játék a vége felé elkezd sokat tölteni

-rengeteg jó ötlet

-érződik a döntéseink fontossága

-gyönyörű grafika

 

 

 

SZERINTÜNK: 96%

 

 

 

 

 

Test by: Barnaby 

Szólj hozzá!

Halo: Reach TESZT

buzusapro 2010.09.13. 18:47

 Újabb tesztalanyt üdvözölhetek ő pedig a Halo: Reach lesz. Sajnos a Reach az utolsó része a Halo-nak amely a Bungie csapatának keze alól került ki. Kár, hogy ez az utolsó hisz nekem nagyon bejöttek az eddigi Halo részek is tehát nekem túl sok bajom nem volt velük. Ha jól megnézzük közel 10 év munkássága van a sorozatban. Hát csak gratulálni tudok, a játék maga nagyon lekötött, na de most végtére is lássuk csak mit kaptunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A játéknak a végkifejlettjét már a játék elején tudhatjuk, mégis valahogy olyan akciódús és szép játékról beszélünk, hogy a játékélmény és a játék hangulata elgyűri ezt a "hibát" amit talán hibának se lehetne nevezni. A történet pedig fantasztikus.


2552 augusztusában járunk a Halo: Wars utáni időkben és az első Halo előtt. és hamarosan kezdjük is a játékot. A játéknak egy SPARTAN-B312-es felszerelésben indulunk neki a REACH bolygón.A REACH bolygó egy kiképző helyszín ahol ODST és Spartan alakulatok kiképzését tartják.A bolygó életközösségéhez tartoznak az ottani telepesek akik Kelet-Európából származnak és városokat hoznak létre mint például Ezhtergom vagy New Alexandria. A történet maga arról szól, hogy a Covenant-ok megtámadják a REACH bolygót és egy óriási invázióval hajtják ezt végre. Az emberiség pedig hiába áll ellent, a story szomorkásan ér majd véget. A sok ilyesfajta játék közül talán ki is lehetne emelni a Reach-et hiszen NEM FOGUNK GYŐZNI.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az összes eddigi Halo-k jó oldala fog majd visszaköszönni. Ezerféle ölési taktika közül választhatunk majd. Vagy a fedezékek között próbálunk ellőni néhány értelmes lövést, vagy ha merészebb a természetünk akár RAMBO-zhatunk is, vagy ha ez még mindig nem lenne elég akkor egy járművel is az ellenség sorait elég erősen megtépázhatjuk.

Új fegyvereket is kézhez kapunk amik igen szépen tudnak tömeget pusztítani. Vannak olyan fegyverek melyeket a történet forgatagain át szerezhetünk meg, ezek nem csak fegyverek lehetnek, esetleg pajzsok is és egyéb kiegészítők. A legnagyobb élményt talán a jet-pack nyújtotta repülés jelenti. A levegőben akár széjjel darálhatjuk a megbúvó ellenfeleket, vagy csak a taktikai helyzetünket is változtathatjuk. Ez azonban nem csak az egyetlen "poénos" dolog a játékban. Van láthatatlanság is vagy esetleg hologramm, bár a sprint sem az utolsó, de akár ezek kombinációját is használhatjuk ami igen nevettető tud lenni. Ám nem mindegyik pályán élvezhetjük az új dolgok nyújtotta lehetőségeket, vagy épp csak párat egy pályán. A gép autómatikusan beadagolja a pályára jutó eszközöket.

Újabb említésre méltó dolog amit űrcsatának nevezhetünk. Igaz nem kap nagy szerepet a játékban, bár amekkora szerepe van annyira jó is. Nem kell tőle megijedni, mivel az irányítás kifogástalan. Én személy szerint elámultam attól, hogy végre valaki megvalósította azt, hogy a jármű irányítása egyszerű talán túlságosan is, persze ez nem probléma.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beszéljünk kicsit a grafikáról. A mai grafikai elvárások az éles kép és a gyönyörű felbontás. A játék többé kevésbé meg fogja adni majd ezt a hatást. Az összkép gyönyörű, bár ha rendesen odafigyel az ember akkor azért talál pár nem túl szép és gyönyörű dolgot. Vannak olyan részek amikkel nemigazán foglalkoztak, ezek elnagyoltak lettek kissé.

Mivel már előbb említést tettem arról, hogy a játék egy akcióban gazdag bár borús hangulatú játék. Ehhez a játékmenethez zene is kell. A zenét kérem szépen nagyon eltalálták. Az adott helyhez illő zenét rakták mindenhová és egyszerűen mintha belecsöppent volna az ember a játékba néhány helyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem szeretnék túl sokat írni a játékról, mivel nem szeretném átadni az egészet. A végigvezetése a játéknak fantasztikus, pont ahogy azt egy utolsó résztől el is várhatjuk. Akinek tetszik vegye meg, mert MEGÉRI. Végtére itt egy kis ízelítő a játék kezdéséből:

A célunk pedig, hogy pótoljuk a Noble Team harcban elkeveredett hatodik kliensét. Szinte alig értjük mi is folyik köröttünk, próbáljuk feldolgozni az események sorozatát és hirtelen egy parancsot kapunk ami igen megnevettetett. Ami a következőképpen szól: A -->VISEGRÁDI<-- reléállomáson valami nagyon de nagyon nincs rendben. Méghozzá azért mert az odaküldött osztag tagjainak életjelenlétét a legkevésbé sem érzékeli senki. Ezért innen már le is szűrhetjük, hogy mi leszünk majd azok akiknek el kell menniük az eltűntek után.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami tetszett:                                                   Ami nem tetszett:

-Grafika( igen jó grafika, szép összkép)               -A grafika bár jó de helyenként hiányos

-Hangok( a hangok csodálatosak)                      -Kicsit vesztett a színéből a játék

-Jó hangulat (egyik legjobb halo-s hangulat)       -Karakterek kidolgozása

-És persze a történet az tökéletes lett

-Jó irányítás

Végül is befejezésnek jó lett. Az is lehet, hogy nem ez lesz az utolsó Halo,de a Bungie-től biztos az utolsó. Nehéz lesz felülmúlni, gratulálok az eddigi Halo sorozathoz és köztük ehhez a részhez is, és köszönjük a sok munkát csodás lett!

 

SZERINTÜNK: 96%

 

Szólj hozzá!

Call of Duty: Black Ops hírek

buzusapro 2010.09.12. 19:04

 Új híreket közölhetek a Call of Duty: Black Ops-al kapcsolatban, méghozzá egy sokak által várt hírt. Azt, hogy a Call of Duty: Black Ops multiplayer játékmódja ingyenes lesz. A régebbi híresztelések szerint a játék multi-ja fizetős lenne, olyasmi mint a WoW. Bár gondoljunk csak bele ,hogy a wowba miért is fizetünk és,hogy a COD: Black Ops-ba miért fizetnénk. Nyilván a 2 játékot össze se lehet hasonlítani ám mégis el lehet gondolkozni a dolgon.

Visszatérve azonban az eredeti dologra. A Treyarch bennfentesei is bejelentették, hogy ez már nem pletyka hanem komoly hír amire esküsznek. Az Activision szintén megerősítette ezt a hírt, tehát ebbe már biztosak lehetünk. Azt is elárulták, hogy ők se gondolták komolyan régebben, hogy a COD új szeme-fénye fizetőssé váljon. Sok gondolkozás után rájöttek, hogy nem csak fizetéssel hanem egy jó programmal is meg lehet oldani ezt a helyzetet. Se internetes password se fizetés semmi nem lesz, csupán ez a kis program szűr majd. Jah és persze nem egy Windows Live-szerű programot kapunk majd amelynek hajkitépős reggelési rendszere van hanem valami értelmeset.

Kapunk majd jó kis játékmódokat, akár szervert is vehetünk 18 főset 15 dollárért. Minden megkapunk majd. Innentől kezdve csak a játék minősége dönti majd el azt, hogy siker lesz vagy sem. Tehát összegzésként a COD elődjeihez hűen maradva megőrzi a multi-s szabadságot, és reméljük tovább élvezhetjük mindazt amit nyújt majd nekünk.

Végül egy kis videó a multi-ból:

Szólj hozzá!

Mafia 2 TESZT

buzusapro 2010.09.12. 15:39

 

 

Mafia 2

Eddig volt szerencsém olyan játékokról írni, melyek azon kívül hogy remek szórakozást nyújtottak a felhasználóknak, még jelentős innovációt is képviseltek. Úgy érzem azonban, hogy most kénytelen leszek megtörni a sort egy olyan játékkal, melynek egy nagyszerű, a műfaj egyik legjobbjaként számon tartott produktum az elődje, viszont a jelen alany nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.


 A Mafia első része sokak szerint a valaha készült legjobb gengszterjáték. Ez annak tudható be hogy már 2002-ben olyat volt képes alkotni, mely szinte homlokegyenest ellenkezett az akkori sláger GTA3-al, ami amellett, hogy egyedivé tette, olyan egyedülálló hangulatot kölcsönzött a műnek, amihez foghatót ma is nehezen találni. Az arcade megoldások helyett inkább a valóságos helyzeteket, szituációkat, és a realitást helyezte előtérbe, ezzel megalkotva a „gengszter-szimulátor” fogalmát. Na kérném szépen, ezen a banánhéjon esett hatalmasat a 2K Chez. Szerintem nem bírták eldönteni, (8 év alatt…) hogy azt a stílust viszik tovább amit az első rész megteremtett, vagy ebből is szériából is egy GTA IV stílusú arcade lövöldét csinálnak.

 

Az első rész egyik fő erőssége a történet volt. Ez a folytatás egészére nézve is hát… azért jó indulattal elmondható. Kezdésként bemutatják, hogy hogyan is kerültünk ide, amolyan Keresztapa 2 módra (a főhőst ugye itt is Vitonak hívják). Természetesen bajba kerülünk, de mivel éppen most zajlik a II. világháború, és keresik az olaszul jól tudó katonákat Szicília megszállásához, Vito Scalettát inkább ide irányítják mint a börtönbe.

 



Első küldetésként rögtön, egy nácik által megszállt épület elfoglalását kapjuk parancsba. Itt már meg is tapasztalhatjuk, hogy a harcrendszer működik, ám nem forradalmi, klasszikus fedezékharc, a célzás kicsit lassú, de még pont rendben van (sajnos ez sok mindenre elmondható a játékban), a közelharc pedig szintén működik, használható, bár szintén semmi extra, a GTA IV-nél egy fél fokkal jobb.

 

 

A szicíliai hacacáré után hősünk visszatér az államokba, ám kiderül hogy édesapja tartozik, a maffiának, így Vito kénytelen feladni elveit és ismét a bűn ingoványos talajára lépni. A történet tehát egy jó kis gengsztertörténetnek ígérkezik, ám ezzel elértünk egy másik negatívumhoz amit most bővebben ki is fejtenék: a történet nem rossz, akadnak benne fordulatok, viszont annyira nem jó, hogy olyan tudjon lenni a játék mint amilyen. Mert nem arra kell számítani hogy lesznek megbízók, de ha éppen mást akarunk csinálni, akkor még mindig ott az élő-lélegző város(ami egyáltalán nem hatalmas, és végképp nem élő - lélegző, azonkívül semmilyen melléktevékenység nincsen szinte, állhatunk benzinkutasnak, zúzhatunk be autókat, van fegyver- és ruhabolt, meg autószerviz, pont.) Ezzel persze még nem lenne gond, engem nem tudnak nagyon érdekelni a melléklehetőségek, hogyha a főküldetések olyanok mint ahogy azt elvárnánk, de sajnos erről sem beszélhetünk.

 

 

 

 

 

 

Én pont hogy arra számítottam a trailerek, és egyéb bemutatók alapján, hogy kapunk egy igazi, jó, gengszter sztorit, eredeti küldetésekkel, érdekes, ám mégis valószerű szituációkkal. Nos, ehhez képest az összes küldetés kivétel nélkül ezzel a képlettel írható le: Menj ide- végezd ki/vedd fel-gyere vissza. Egyszerűen néha olyan érzése van az embernek mintha egy hosszúra nyúlt tutorialba csöppent volna. Egyetlen egy helyszínre mehetünk, és itt végezhetjük el az előbb leírt képlet szerint a ránk rótt feladatot. Sajnos ez nagyon unalmas tud lenni,  leginkább csak autózgatni kell, ami mellesleg egész egyszerűen borzalmas. A kocsik lassúak, és nehézkesen irányíthatóak, ráadásul a sebesség-korlátozás ebből a részből sem maradt ki. Értem én, hogy reálisak akartak lenni a készítők, de akkor már tényleg legyenek olyanok a rendőrök, mint amilyennek lenniük kéne, jöjjenek utánam ha áthajtok a piroson, és ne gázoljanak át a teljes lakosságon amíg üldöznek, már ha beszélhetünk egyáltalán üldözésről. A zsaruk, akárcsak az ellenfelek M.I-je bőven hagy némi kívánni valót maga után, azon kívül hogy bevonulnak egy fedezékbe, és ki-ki nézegetnek, mást nagyon nem csinálnak, a gránát és a fedezékrombolódás nem érdekli őket.

 

 

 

 

 

 

Szóval a küldetések jelentős hányadát kitevő autókázás nem az igazi, a lövöldözések pedig szintén nem valami érdekfeszítőek. Az egyetlen dolog ami megmenthetné a dolgot, az a fantázia lenne, de az egész játékból valahogy hiányzik a lélek. Erre a részre is az jellemző leginkább, hogy nem tudtak választani a bűnöző-szimulátor és az akció-játék között. Próbáltak tényleges, korabeli tevékenységeket beleszőni a küldetésvezetésbe, de ezek többsége elég fonákul sikerült. A többszöri hullaelásás már unalmas, a 30 percen keresztül való cigi árulás unalmas, egyszerűen nincs semmi ami ezeket az egyébként nem rossz ötleteket egybefogja, mert mint már mondtam, a történet kevés azon kívül hogy nem rossz, kevés ahhoz hogy ennyire sztori orientáltá lehessen tenni a játékot.

 

A grafikai megvalósítás azért kellemes, bár szintén semmi különös, a helyszínek sem túl nagy eresztések, (bár itt azért akad 1-2 gyöngyszem) a korrajz sem az igazi, nem látunk beszélgető, buszra váró, ebédelő embereket vagy csoportokat, az egyedüli dolog ami kifogástalan, az a zene, remek dallamokat sikerült összeválogatni, szinte az összes korabeli Frank Sinatra-sláger és egyéb szerzemény felcsendül, szóval kétségkívül van azért egy hangulata a cuccnak.

 

 

 

Ne haragudjatok, amiért egy ennyire várva várt játékról az átlagnál egy kicsit rövidebb tesztet készítettem, de az igazság az, hogy csak magamat tudnám ismételni, a Mafia II nem volt képes akkorát robbantani mint az előd, szinte már pofára esésnek is nevezhető. Igaz, vannak nagyon jó pillanatai a játéknak, a történet és a karakterek is képesek benntartani azt az embert, aki hozzám hasonlóan szerelmese a ’40-es ’50-es évek gengsztervilágának, de aki ennél többre vágyik, az sajnos csalódni fog, mivel a fejlesztők elvesztek az első rész által elindított stílus, és a mostani trendek között.

Értékelés:

Amit szerettünk:                                                         Amit nem szerettünk:

-hangulatos                                                                 -nagyon unalmas küldetésvezetés

-akadnak nagyon jó pillanatok és karakterek            -kevés innováció, alacsonyszámú lehetőség

-szuper zenei felhozatal                                             -az irányítás több sebből is vérzik

 

 

SZERINTÜNK: 78%

író:Barnaby

 

 

 

Szólj hozzá!

Dead Space TESZT!

buzusapro 2010.09.05. 14:00

Író:Barnaby

A rengeteg irányzat közül a sci-fi nekem mindig is a kedvenceim közé tartozott. Sajnos a videojáték iparban a jelen generáció képviselői kimerülnek a Mass Effectben és a Starcraft-ban. Pedig ez egy nagyon tág témakör, amiből nem utolsó sorban remek horror-történetek is születtek. Emlékezzünk  akár csak a 8. utas: a halál-ra, vagy az Event Horizon-ra (Halálhajó). Mivel a játékipar jelenleg mindegyik témából (horror és sci-fi) hiányt szenved, külön öröm hogy az Electronic Arts piacra dobta jelen tesztünk alanyát a Dead Space-t. Öveket bekötni, popcornt, cseregatyát bekészíteni ijedőseknek, mert a játék bizony az előbb említett filmes társaival vetekedő hangulattal lett megáldva!

A fiúk a bányában dolgoznak… elvileg:

A történet kicsit valóban Halálhajósan indul, főszereplőnk Isaac Clark mérnök-karbantartó (a névválasztás nem véletlen, ugyanis 2 nagy sci-fi író, Isaac Asimov, és Arthur C. Clark  ihlette meg a fejlesztőket ebben) és pár fős csapata egy űrkompban tart az USG Ishimura bányászhajó felé, de már itt érezhetjük a később megmutatkozó jellemeket, valamint Isaac motivációi is világosak, de nem spoilereznék. Ám amikor a hajóhoz érnek látják hogy valami nagyon nincs rendjén, nemhogy fogadóbizottság, de még fényeket és életjeleket sem lehet érzékelni. Hőseink kénytelenek kényszerleszállást végrehajtani, is hamar rájönnek hogy a hajón pár ember kivételével szinte mindenki elhalálozott, és undorító, ám annál szívósabb mutánsá vált. Egy ilyen rögtön a csapat közepébe ugrik, így kénytelenek leszünk egymástól elszakadni, és kezdetét veszi a rémálom. A történetből ismét nem kívánok elmondani semmit, a sztori jó bár nem olyan eredeti, ami érdekes az annyi, hogy elég sok scientológiai egyházra való utalással találkozhatunk…

A „boom headshoot” nem nyerő:

Mint említette ellenfeleink igen szívósak. Ez abban nyilvánul meg, hogy lőheted őket ameddig akarod, nem nagyon fogja érdekelni egyiket se. Viszont ha például vesszük a fáradságot, és a szeretetcsomagok végtagjaira célzunk, azt már valóban nem köszönik meg. Persze nem csak egyféle ellenféllel fogunk találkozni kalandozásunk során. Lesz a már említett zombiszerű képződmény, melynek karjai két orbitális karomban végződnek, ugyan ennek az erősebb, fekete verziója melyeket egy denevér szerű lény alkot meg holttestekből, lesz egy kicsi hát… mutáns bébi, amelyik 3 ki-ki nyúló csápjával lövöldöz ránk (ez szerintem a legidegesítőbb), és még számtalan modifikáció, a leg különfélébb, és undorító módokon. Bossokkal is találkozhatunk, a legtöbbet egy állandóan valamilyen üregből kinyúlkáló karral, melyet kicsit Lost Planetesen kell eliminálni (lődd a nagy,bazi, sárga cuccost) , illetve lesz még itt még (látszólag) halhatatlan zombi is.  Szerencsére a fegyverek, melyek egyszerűen telitalálatok, szintén a csonkolásos harcra vannak beállítva. Első csúzlink a Plazmavágó nevet viseli, ez tulajdonképpen egy ionizált szögbelövő. gyakorlatilag ezzel is végig lehet vinni a játékot, de azért érdemes megnézni a többit is, mint például az Ívfegyvert, amely gyakorlatilag  az előző felnagyított változata (a kisebb méretű rohadékok ellen igen hatásos) de van még itt kinézissel irányítható körfűrész, impulzus-puska, lángszóró és még sok minden más, de szerintem már ezekből is érzitek hogy mennyire jók és passzolnak az atmoszférához. Minden fegyvernek van másodlagos funkciója, a plazmavágónál a vágás irányát adhatjuk meg,  de az adott fegyverekből kilőhetünk bombát, tüzelhetünk 360 fokban és egyebek.

A játékban közelharci lehetőség is van, de ez már inkább csak végszükség esetén jöhet szóba. Tudunk taposni, és ütni, valamint ha valamelyik borzadály nekünk ugrik, veszettül nyomkodni kel az (Xbox 360-on) A betűt, különben egy igen látványos halál-animációnak lehetünk tanúi, amelyben megint nem spóroltak az undorító és ijesztő képkockákkal a fejlesztők.

Említésre méltó még az hogy van 2 képességünk is.  Az egyik az időlassítás, mely nagyon jól jön meghibásodott ajtóknál, és egyéb túl gyorsan mozogó objektumoknál, beleértve az ellenfeleket is. Másik hasznos tulajdonságunk, a telekinézis mellyel amolyan Half-Life módon tárgyakat tudunk ide-oda tenni/húzni. Mint azt gondolom sejtjük, belefogunk botlani néhány logikai feladványba, de ezek inkább szórakoztatóak mint nehezek, és nagyon fel tudják dobni a rendkívül nyomasztó hangulatú harcot. Ilyenkor lesz lehetőségünk nulla gravitációs térben mozogni, vagy akár űrsétát is tehetünk, ez rendkívül látványos, ám ilyenkor fogy az oxigén, szóval nem érünk rá nézelődni.

Kérem szépen, ez nem Spaceshock!:

A játékot a megjelenése óta hasonlítgatják a méltán remekül sikerült Bioshockhoz. Ez ugyan nem alaptalan, de azért ennyire nem egyszerű a helyzet (kezdjük ott, hogy a Bioshock FPS, a Dead Space pedig TPS). A különbség már csak abban is megmutatkozik, hogy míg a víz alatti utópia is eléggé behúzós, de azért horrornak jóindulattal is csak nehezen lehet nevezni. A Dead Space-t már nem. Egyszerűen olyan undorító és gyomorforgató szituációkat voltak képesek a designerek meg (rém)álmodni, hogy az valami elképesztő. Nem nagyon szeretnék példákat mondani, mert a „na, ez az amit a cikkben  emlegettek” effektus erősen lerontja az élvezeti faktort.  Valamint amíg Rapture egy teljesen újszerű világ volt, az Ishimura, még ha nagyon szépen kialakított is, nem az. Persze ennek ellenére eljutunk nagyon ötletes helyszínekre, mint például a hajó élelmiszer raktára, ahol növényeket is termesztenek, de az említett űrséták is igen hangulatosak.

 

 

 

 

 

Azért akadnak hasonlóságok is. Itt is fejleszthetjük fegyvereinket, páncélunkat, és moduljainkat (kinézis, időlassítás, mágneses bakancs) a pályákon található áramkörök (ez gócnak van lefordítva, ne tőlem kérdezzétek hogy miért) segítségével, úgynevezett Munkapadokon. Érdekes megoldás, hogy tényleg ilyen hálózat szerűen kell tápolni felszerelésünket, mert ahoz hogy egy adott pontba áramkört helyezhessünk, már legalább 1 szomszédosban kell lennie egynek. Ezért vannak olyan pontok is, melyek nem adnak pluszt, viszont muszáj feltölteni ahoz hogy elérjük a következő fejlesztést. A fegyvereknél a sebzés, gyorsaság, tárkapacitás, és hatótávolság fejleszthető, a ruhánknál az életerő, és az oxigén mennyisége, a moduloknál pedig az időtartam és a hatótáv.

Inventorynk is lesz, ebben tároljuk a lőszert, az élet és sztázis (időlassítás) töltő csomagokat, a fegyvereket, a gócokat, és azokat a tárgyakat amelyeket a játékmenet szempontjából ismét fontos Boltokban eladhatunk. jó pénzért. Itt venni is lehet a már említett tárgyakat, új fegyvereket és magasabb szintű öltözéket viszont csak úgy kapunk, ha előtte megtaláljuk annak tervrajzát, aztán pedig súlyos krediteket kipengetünk érte. Piros pont azért, hogy azokat a tárgyakat, melyekre épp nincs szükségünk eltehetjük a boltban egy széfbe (ugyanis tárhelyünk véges, ezt a határt a ruha fejlesztésével tolhatjuk ki) így elkerülhető a Mass Effect-es „fél órát kavargunk a menüben, mert meg kell válnunk 20 tárgytól” jelenség.

Szintén hasonlít a Bioshockhoz az, hogy bár a pályákon néha lesznek elágazások, a játék menet eléggé lineáris általában egy hajószakaszon kell ide-oda mászkálni. Ezeken viszont találhatunk, olyan szöveges bejegyzéseket és hanganyagokat, melyek segítenek elmerülni a sztoriban, külön kis történetek bontakoznak ki, és azokat a pillanatokat amikor ezekkel a karakterekkel találkozunk szintén a játék fénypontjaiként fogjuk megélni, a minőségien megalkotott scriptelt jeleneteknek köszönhetően.

Megjegyezném még, hogy érdekes megoldás, hogy nincs teletöltve a képernyő böszme, nagy HUD-okkal, mindent Isaac ruhája hátuljáról, illetve az előtte megjelenő hologramokról kell leolvasnunk. Hologramot (ebbe tartozik a térkép, az inventory, a küldetés leírás, és a különböző jegyzetek) viszont csak akkor hívjunk elő, ha a hely ahol vagyunk, már mutánstól mentes, mivel minden valós időben történik és nagyon ötletes, jól néz ki.

 

 

 

 

 

Ridley Scott kontra EA:

A Dead Space tehát egy remek ötlet remek megvalósítása. Minden szellőzőt percekig figyelve, rendkívül óvatosan, döngő léptekkel küzdeni az Ishimurán hatalmas élmény, még ha először egy picit szokatlan is lehet az irányítás. Az Electronic Arts-nak végre sikerült egy olyan címet teremtenie, amire már nem lehet a rókabőr jelzőt aggatni, hanem valóban unikum, és egyedi.  Aki szereti a borzongást és a sience fictiont, annak szinte kötelező, viszont hogy ha már a Bioshockot, vagy a Gears of War-t is ijesztőnek találtuk, akkor azért lassan a testtel. Ripley vs. Isaac: 1-1 ! Várjuk a 2011-es fojtatást!

Amit szerettünk:                                                   Amit nem szerettünk:

-remek, iszonyú paráztatós látványvilág             -kissé blőd sztori

-egyedi játékmenet                                               -elsőre szokatlan irányítás

-zseniális fegyverek és harcrendszer                    -a pályák kissé lineárisak

 

 

 

 

 

SZERINTÜNK: 94%

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Vanquish érkezik!

buzusapro 2010.09.05. 13:30

2010. október 22-én érkezik a Vanquish névre hallgató TPS játék. A játék kiagyalója: Shinji Mikami, a Resident Evil is az ő nevéhez kötődik.

A game-nek kicsit halo-s beütése van. Ezalatt azt lehet érteni, hogy a jövőben járunk, és sci-fi filmekbe illő páncélunk van és ugyancsak sci-fi fegyverekkel rendelkezünk. Azonban a fegyvereinkhez, és páncélunkhoz mérten meg kell majd kűzdenünk száz meg száz ellenféllel, illetve gigantikus szörnyek ellen is harcolnunk kell majd. A Game Trailers csapatától megtudtuk, hogy űrlények támadását kell majd visszavernünk, és nem a "tipikus Amerikai űrlény megszállós" városokban mint New York vagy éppen Washington hanem San Francisco-ban lőhetjük majd halomra akik ellenünk szegülnek.

 

A Vanquish a Platinum Games alkotása szint úgy mint a Bayonetta nevű társa, amely nagy sikereket ért el a játékiparban, és ezért is szeretnének piacra dobni egy másik játékot a Vanquish-t. Azonban a PC-s tábor búcsút inthet ennek a játéknak is. Ám ez a játék már nem csak xbox360 exclusive-lesz mint a Halo sorozat hanem PS3-ra is jönni fog, de a PC-seket ismét kihagyják a buliból.

A játékban találunk majd Ultra könnyű mód-ot is. Nyilván a Platinum Games úgy gondolta,hogy a kezdő játékosoknak is kell egy kis "gyakorlat" mielőtt magasabb szinten játszanának. Ám ebben az esetben valószínűleg nem fog másról szólni a játék mint a bal egérgomb nyomásáról.

A hírek szerint a Vanquish átvezető animációit élő emberekkel veszik fel díszletekkel és animációkkal körbeölelve, csak úgy mint a hihetetlenül jól kinéző Halo Reach trailerét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Továbbá lesznek olyan fegyvereink melyeket nem közvetlenül a kezünkben tartunk majd, hanem a kezünk alakul át egy fegyverré és azzal lőhetünk. Ha azonban valami durvább dolgot szeretnénk akkor akár be is szállhatunk egy közeli járműbe és a géppel halomra lőhetjük az űrlények hordáit és szerkezeteit. Ha éppen nincsen fegyverünk akkor segítségül hívhatjuk karakterünk verekedős mivoltját és agyba-főbe verhetjük a nagy gépek-et illetve kisebb ürlénytársaikat. A játékmenet borasztó pörgős lessz tehát nem szabad,hogy csak egy pillanatra is lankadjon a figyelmünk, bár amilyen fight-ok vannak a játékban szerintem ez nem következik be.

Tehát a játék egy Halo-Transformers keveréknek tűnik csodálatos grafikával, és remélhetőleg jó gameplay-el és a legnagyobb durranás az lenne ha valami értelmes dologról szólna a játék, tehát valami jó történet is kellene. Ha ezeket mind meg tudja adni a Platinum Games akkor meg kell emeljem előttük a kalapomat és azt kell hogy mondjam,hogy ez egy óriási játék lessz. A trailerek és információk alapján csak ajánlani tudom mindenkinek aki kedveli ezt a műfajt.

Szólj hozzá!

Assasin's Creed Brotherhood

buzusapro 2010.09.04. 21:20

 

Ismét új segítséget kaptam a játékok tesztjének megírásához. Fogadjátok szeretttel EVeN-t és az AC Brotherhood előzetesét.


Assassin’s Creed Brohterood Előzetes
A sokak számára rég várt Assassin’s Creed Brotherhood (amit csak AC3-nak emlegetnek holott ez csak egy kiegészítője az előző résznek) november 16-án lesz kapható az USA-ban, Európában viszont csak november 19-én lehet legelőszőr játszani a játékkal. A 15 órás játékidőben bőven kibontakozhat a történet amiben megismerhetünk új valós szereplőket is mint Niccolo Machiavelli vagy Caterina Sforza. A térkép pedig 3-szor nagyobb lesz az előző Assassin’s Creed 2 (AC2)–es Firenzénél.


Single Player:
A single player az eddig megismert Assassin’s Creed-ek mozgástechnikáján alapul, a falon mászás, és az emberek lökdösése az utunkból mind-mind benne vannak ebben a kiegészítőben is. Újabb kombók is elérhetők lesznek melyet bevethetünk egy könnyű gyalogos katona, és egy állig felfegyverzett brutal ellen is. Az AC2 története folytatódik a Brotherhood-ban, ugyanúgy Ezio-val akárcsak az ezelőtti részben. Ebben a kiegészítőben is lesz hasonlóság a történetben, akárcsak az AC2-ben Ezio-t itt is a bosszúvágy hajtja. A főhősnek most nem Velencében kell harcolnia a templomosok ellen hanem a reneszánsz Rómában. Ezio-nak ismét segítségére lesznek Leonardo da Vinci különleges szerkentyűi mint például az ejtőernyő és a forradalmibb repülőeszköz. Hősünk mindent megtesz azért, hogy megbosszulja nagybátyja (Mario) halálát kit Rodrigo Borgia fia Cesare ölt meg miután haderejével elfoglalta a villát. Ezzel át is ugrunk egy kis időt és a történet 1503-ban folytatódik. Szerencsére itt Ezio már nem egyedül van a templomos elnyomása ellen hanem több bérgyilkos is segít Rómát megszabadítani. Az említett társakat elküldhetjük küldetésekre ahol tapasztalati pontokat kapnak, és ezekkel fejleszthetjük fegyverzetüket és páncélzatukat minnél magasabb a fegyverzet szintje, annál több és újabb harci szerszámokat kapunk meg. Assassin-okat is toborozni kell, hogy velünk harcoljanak a csatában. Mellékküldetéseknek nagyobb szerepe lesz a Brotherhood-ban mint az AC2-ben. Itt ezek hatással lesznek a város lakóira. Minnél nagyobb területet tisztítasz meg annál boldogabb lesz a nép.


Multi Player:
Feltehetőleg sokan emiatt fogják megvenni a legújabb AC-t mivel egy efféle játékban nem mindennapi az online játék. Egyenlőre egy játékmódot fedtek fel, ez pedig a Wanted elnevezést kapta. Ami azt jelenti, hogy van egy kitűzött célpontunk és azt kell likvidálnunk. Az általunk üldözöttnek is van egy célpontja és időközben mi is célpontokká válunk. Ebben a játékmódban is két csapatra oszlik a játék, a Templomosokra és a Bérgyilkosokra. Ezeket szintén emberek személyesítik meg akárcsak Desmond Ezio-t. Ezen kívül online játékunk során különböző emberekkel lehetünk. Mindegyiknek megvan a saját képessége. PL: az alakváltás, a teleport... stb. Ezen a játékmódon kívül lesz még több is.


A gépigény:
Nos igen...Ez a gond vele…Nagyon jó játékra várunk, de bele kell gondolnunk, hogy azért egy jó játéknak jó grafika is kell. A jó grafikához jó számítógép kell, a jó számítógéphez pedig pénz kell, nem is kevés. Ezért gondolom azt, hogy ugyanazért a grafikáért(sőt jobbért) egy XBOX 360 vagy egy Playstation 3 jobban megéri, és a játékélményen nem ront az, hogy controlleren vagy billentyűzeten játssza az ember. Sőt, a magam részéről konzolon jobban tetszett mint számítógépen.


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A játék novembertől trilógiának számít.
Assassin’s Creed 2007
Assassin’s Creed II 2009
Assassin’s Creed Brotherhood 2010


Remélem másnak is kedvet adtam az Assassin’s Creed Brotherhood-hoz.
Az eddigi Assassin’s Creed részek nagyon élményteliek voltak és reménykedjünk benne, hogy ez a rész se lesz kivétel a többivel szemben.

A grafikát igazán a trailerben láthatjuk. Vagy csak csináltak egy gyönyörű trailert, vagy a világ egyik legszebb játékát hozzák hamarosan létre.
 

Szólj hozzá!

Metal Gear Solid 4 Guns of the Patriots TESZT

buzusapro 2010.09.04. 21:13

Új tesztelő társat kaptam :) Fogadjátok szeretettel Barnaby MGS4 tesztjét!


 Első tesztalanynak egy olyan témát választottam, mely nem csak az én szívemhez, de sok millió másik akció-játék kedvelő emberéhez közel áll, hiszen  kevés olyan volumenű történet akad a világon melyet 20 évig tartott elmesélni. Az MGS ilyen. Jöhetett bármilyen generáció, bármilyen stílus Snake és társai mindig biztos pontnak számítottak ebben a monumentális sagában. Ezt a sorozatot lehet imádni, lehet gyűlölni, egy valamit nem lehet, mégpedig nem ismerni, hiszen maga a fejlesztő-producer-félisten Hideo Kojima is már szinte élő legendának számít. 

 

 

 

1 Az MSX-től a 720p-ig

Az Metal Gear Solid (kezdetben csak Metal Gear) egy MSX nevű gépen kezdte meg pályafutását, amit akár kis túlzással véletlennek is nevezhetnénk, ugyanis a harcrendszere nem elégítette volna ki a kor trendjeit, mivel egy cseppet nehézkesnek és szokatlannak bizonyult az akkori slágerekhez képest, ám ekkor belépett a képbe Kojima aki gondolt egy merészet és a játékmenetet elkezdte a pörgős és látványos akció helyett inkább a csendes, jól meggondolt, már-már egy csepp stratégiát is igénylő, lopakodós helyzetmegoldások felé vinni. Tehát ha nincs Kojima, könnyen lehet hogy nem csak Snake, hanem maga a „stealth-action” nem is létezne. A program nagy elismerést vívott ki a felhasználók berkeiben, de mivel az akkori közönség kedvenc gépe inkább a Comodore 64 és a Nintendo Entarniment System voltak, nem lett túl elterjedt. Ugyan a játékot és folytatását (Metal Gear 2: Solid Snake) később portolták NES-re, Kojima véleményét nem kérték ki, így a sztoriba bekerült 1-2 oda nem illő pont, valamint a borzalmas japánból angolra fordítás miatt sem lett akkora szám a program mint MSX-en. Ez a 2 rész persze nem sokban hasonlít a maiakra de már ekkor is a csavaros cselekménnyel megáldott gamek közé tartozott. Hideo mester számára az elismerést és a hatalmas sikert az 1998-ban Playstationre, majd 2000-ben PC-re megjelent Metal Gear Solid hozta meg. A játék korához képest remek grafikával, forradalmi játékmenettel és zseniális, elgondolkodtató történettel érkezett. Az első rész technikai érdemeit és sikerét a PS 2 re megjelenő MGS2 ha lehet még megsokszorozta. Egyetlen szépséghibája tán mindössze annyi volt, hogy az eléggé tesztoszteronbomba ám mégis szerethető Snake helyett egy kezdőt kapunk főhősnek, Raident, aki nem is annyira férfias mint veterán elődje (a játék elején igaz, még Snaket irányítjuk). Ezután Kojima lezártnak tekintette a sagát, ám a rajongók unszolására megszületett a Snake Eater, mely az előzményeit dolgozta fel Snake eddigi kalandjainak. Az MGS 3-ról már tényleg joggal lehetett szuperlatívuszokban beszélni és fölülmúlhatatlannak bélyegezni. Jelentem, bár kiváló, mégsem lett az. Itt a 4. rész mely minden szálat elvarr és figyelemre méltóan lezárja az események folyását. És most már tényleg a teszt:

2 A háború megváltozott

A történet mindössze pár évvel az MGS 2 megjelenése után indul, ám a hangulat adagolása már a menüben elkezdődik. Egy öregembert látunk a tengerként hullámzó virágok közt, látszik hogy „hosszú” élete során sok megpróbáltatáson ment keresztül. A helyszín egy temető. Emberünk megáll egy sírnál, tiszteleg, elgondolkozik arról ami mögötte van és ami várhat rá. Letérdel. Ekkor hirtelen előkerül egy pisztoly. A veterán a szájához emeli a gyilkos eszközt… és ekkor elsötétül a kép. Kezdetben a kort reprezentálni hivatott, abszurd reklámokból nézhetünk meg egy párat. Van itt Főzőshow bunkerben, Legyen ön is milliomos SolidEye-al és egyebek. Közhely, de kezdhetünk elgondolkozni hogy mennyire is élünk mi ettől távol… 

 

 

Ekkor kezdődik el a tulajdonképpeni intro. Katonák robognak teherautókon, majd kendőzetlen betekintést nyerünk az ezt követő öldöklésbe. Ennek a csodálatos zenén kívül Old Snake sokat mondó monológja az aláfestés. Emberünk kiöregedett, pedig mindössze pár év telt el az MGS 2 óta. Ám a Shadow Moses-i kavarás után hősünkkel komoly bajok kezdődnek. Egyszerűen évek alatt évtizedeket öregszik, és ennek még barátja Hal Emerich (alias Otacon) sem tudja a miértjét. Őkígyósága valószínűleg nyugodtan szivarozgatva töltené hátralévő idejét, hacsak régi főnöke és barátja Roy Campbel nem hozná tudtára hogy testvérét Liquid Snake-et megtalálták. A sztoriról ennyit, aki nem ismeri a hátteret annak erősen ajánlom hogy olvasson utána, mert nem lesz megállás és magyarázás, maximum csak a rajongóknak, azt viszont garantálom, hogy kérdés nem marad megválaszolatlan és szem nem marad szárazon.

3 Ez már NEXTGEN

Akkor rátérnék a játékmenetre. Jelen generációra helyenként már eléggé jellemző a casualosodás, egyszerűsítés. Ennek már több féle eredményét láttuk, szerencsére jelen alanyra pozitívan hatott. Amikor az első hírek felreppentek a játékról, nagy szerepet kapott a harctér interaktivítása. Ennek egy része valóban megvalósult, és nem is akárhogy. A régebbi részekre jellemző kemény lopakodás itt is megtalálható de már nem redukálódik le erre a játékmenet. Kismillió fegyvert kapunk, így akár Rambo módjára is abszolválhatjuk. Persze nem ilyen egyszerű a választás, ugyanis Kojimáék ezúttal nem a staminát adták meg második tényezőnek hanem az öregedő Snake lelkiállapotát. Ez annyit tesz hogy ha inkább a halálosztó fegyvereket és a TPS-hentet választanánk, megtehetjük, de számoljunk azzal hogy a vén hüllőre nem hatnak túl jól a közelben robban gránátok, és egyebek. Ezt úgy kell érteni hogy ha stresszes szituba keverednénk akkor Snake pszichéje kezd csökkeni, majd ha ez már kritikussá válik akkor életerőnk látja kárát ténykedésünknek.

 

 A lopakodás egy cseppet nehezebben kivitelezhető,  több taktikát, pontosabb FPS nézetű célzást és persze inkább a kábító fegyvereket, speckó mozdulatokat (a saga saját harcművészete a CQC természetesen ebben a részben is ki van dolgozva) és persze okosan használandó kütyüket, na meg türelmet igényel, de így jobban bírjuk a gyűrődést, és hogyha magas a Psziché akkor egy ideig az életünk magától visszatöltődik. Az említett kütyükből is szakajtónyi van, megtalálható az előző részekből jól ismert rejtő doboz és ennek hordó verziója, a katonák figyelmét elvonó eszköz (playboy:D) valamint számtalan életet, pszichét, célzási pontosságot, és egyebet növelő szer (katonai csomag, tészta, Pentazemin, cigi) a fegyvertuningokról már nem is beszélve. Az újdonságok közül említésre méltóak a következők:a Naomi dokitól kapott Syrenge, mely visszatölti pszichénket egy időre (meg még ezer mindenre jó, de nem akarok spoilerezni), az Otacontól beszerzett SolidEye mely alap helyzetben a jobb felső sarokban lévő radaron feltünteti az élőlények helyzetét, de használható távcsőként, és éjjellátóként is, valamint a Metal Gear Mk.II ami egy kis robot, akit előre küldhetünk felderíteni, illetve akár katonákat is kábíthatunk  vele (nagyon aranyos, bár szerintem használatának csak nehéz fokozatokon van értelme). Az elektromos kütyük fogyasztják az a nálunk lévő aksi(ka)t, ám ezek visszatöltődnek ha épp nem használjuk őket. A játék során kapunk négy extra tárgyat melyeket a BBCorps tagjai (róluk később) ejtenek el. Ezek az arcátalakító Facecammo, egy gránátvető, egy brutális sniper, és egy tudatirányító plüss baba. Kiemelendő még Snake ruhája mely az OctoCammo technikát használja. Az előző részben mi magunk állíthattuk össze ruhatárunkat, tehát a cammoflage-t, lehetőleg úgy hogy beleolvadjunk a környezetbe. Itt már nem kell a menüben pepecselni, elég csak lefeküdni a földre vagy hozzásimulni a falhoz, ruhánk automatikusan felveszi annak mintáját. Szerintem ez az újítások közül az egyik legjobb, és leghasznosabb. Dicséretes hogy ennyire testre szabhatjuk módszereinket, a dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy akadnak néha irányításbeli problémák. Maga a lövöldözés teljesen rendben van, de a forgolódás fekvő helyzetben már nehézkes, az inventoryban néha sokat kell kavarogni, a cqc kombók pedig kifejezetten túlbonyolítottak, ezért én inkább a lassabb, kivárósabb, de mégis viccesebb lopakodást preferáltam. Az interaktivítás másik eleme az élő csatamező. Ez annyiban meg is valósult, hogy körülöttünk is folyik a harc, ennek megfelelően köthetünk szövetséget, de lehetünk magányos farkasok is, erre az A.I. korrektül reagál, nincsenek beakadások, de a környezet például már nem rombolódik, járművet nem vezethetünk (persze ezek minek is kellenének egy MGS-be, csak tudjuk hogy azért ennyire nem interaktív a cucc) bár ez a fajta játékmenet az  5 act-ből leginkább csak az első 2-ben lesz kihasználható, viszont ott fel tudja dobni a játékmenetet amint két nagyban csatázó milícia közt sunyi módon elsurranunk. A játék közepétől inkább visszatérnek a jól megszokott szűkebb terek, különleges feladatok, ami persze nem baj, mert így legalább egyáltalán nem beszélhetünk monotonításról. A játékban boss fightok is lesznek bőven, ezek nekem nagyon tetszettek, elég az hozzá hogy taktikázásra szükség lesz, mert nagyon érdekes megoldások kerekednek ki minden esetben. A harcok jellege a klausztrofób macska-egér harctól kezdve, egészen az epikus külső tereken játszódókig változik, de nem győzöm mondani, hogy mennyire élvezetesek és addiktívak.

 

 Sőt aki az MGS 1-el játszott annak nem lesznek teljesen ismeretlenek a kliensek sem… A játék grafikája követi a tendenciát, mint minden Metal Gear Solid, ez is a generáció legszebb darabjai közül kerül ki. A modellek az utolsószőrszálig és csavarig ki vannak dolgozva, a motioncapture elsőrangú, nagy szépen modelleztek le minden a játékban előforduló mozdulatot, a rugásokból érződik az erő, az arcokon ott a szeretet, a harag, és az ijedség, vagy a gúny, minden realisztikus, egészen a pénzérmét megfogó újakig, nem voltak kényelmesek. Külön respect azért, hogy igazi profi fegyverfogásokat és technikákat sikerült lemodellezni. Néha talán találkozhatunk 1-2 alacsonyabb felbontású nem olyan kidolgozott textúrával, de ezekből igen kevés van, és ha már az alacsony felbontásnál tartunk, akkor nem mehetek el amellett hogy a játék „csak” 720p-s felbontású, ennek ellenére néha leesik a framerate, méghozzá elég durván.

 

4. „A legjobb film amit valaha játszottál” Igen vagy Nem?

Ennek a résznek is a nagy részét a zseniális game engine renderelt videók teszik ki. A mocap-et már méltattam eleget, az átvezetők remekül megrendezettek, látványos és drámai pillanatok akadnak bőven (Láthatod a már kicsit sem megkérdőjelezhetően HETERO Raident vívni, de úgy, hogy Neo könnyesre sírja a párnáját ijedtében), a sztori pedig zseniális, mindenki visszatér aki számít és nem halt meg, és minden lezárul. Külön pont, hogy maguk az átvezetők is interaktívak, kiválthatunk FPS nézetbe, behívhatunk flashbackeket, valamint a mission briefingek alatt járkálhatunk Otacon gépén az Mk.II.-el akkut és Ipod zenéket (!) gyűjtve. Apropó zenék: nem rosszak, nagyon szépek és hangulatosak, de szerintem nem érnek fel a sorozat klasszikus védjegy-zenéihez, amikből sajnos kevés csendül fel.

 

Rengetegen buktak már bele az általuk megálmodott történet frappáns lezárásába (pl.: Halo) de Hideo san nem. Eddig minden MGS más volt kicsit: az első egy pörgős kém sztori volt érzelmekkel megspékelve, a másodikba beleszőtték már a különböző génmanipulálást és titkos projekt vonalat, a harmadik szentimentális és elgondolkodtató volt. A negyedik rész viszont mindenből a legjava, ezért olyan monumentális,ez a játék elvarázsolt, ezért tudom csak ajánlani, ha rajongó vagy, ha nem.

Végszónak annyit: ha egy űrlény lejönne a Földre és megkérdezné mi az a videojáték, akkor szerintem a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots-ot nyugodtan meg lehetne mutatni.

 

Értékelés:

Amit szerettünk                                                        Amit nem szerettünk

-méltó lezárása egy 20 éves történetnek                  -gyakran leeső framerate

-gyönyörű grafika                                                    -a széria egészéhez képest picit gyengébb OST

-remek átvezetők                                                     - néhol nehézkes irányítás

-addiktív játékmenet

-és még sorolhatnánk

SZerintünk: 98%

 
 

Szólj hozzá!

Új fejlődés a videójáték iparban.

buzusapro 2010.09.04. 21:08

Nem csak hogy új fejlődésnek tekinthetjük azokat a kiegészítőket amiről most beszélni fogok, de elképzelhetjük az új generáció kezdetének is. Méghozzá az új konzol generáció kiegészítőit ismerhetjük meg.

Az egyik próbálkozó a Sony volt a MOVE-nevű PS3 kiegészítőjével.Tulajdonképpen azt "utánozta" le amit a WII-készített. A move-al is szinte ugyanazt tudjuk elérni mint a wii-s kontrollerekkel csak éppen "más" játékok lesznek a PS3-al elérhetők mint a wii-vel. Persze aki ismeri a wii-t az azt is tudja hogy nagyjából milyen játékok állnak rendelkezésünkre, főleg sport játékok, foci,tenisz,asztali tenisz stb. A PS3 kiegészítőjével azonban ezek a határok kitolódnak és egyből egy gladiátor helyébe csöppenhetünk vagy éppen egy superhős harcát alakíthatjuk a saját kedvünk szerint. Persze akinek nem elég hogy interaktívan mérkőzhet meg egy arénában vagy esetleg superhősök módjára bunyózhat annak is van lehetősége a játékra. Pl: táncos és modelles vagy simogatós játékok is kompatibilisek lesznek a move-val. Persze ezeken kívül autós, motoros, és hajós játékok is lesznek. Ám ha ez még mindíg nem lenne elég akkor kassza siker játékok is hamarosan saját kezünk által mehetnek végbe. Az egyik ilyen játék a Heavy Rain, ha még nem elég hogy tőlünk függ az egész sorozat története akkor a move-al szinte belecsöppenünk a játék forgataiba, mindent nekünk kell csinálni.Persze a move-hoz is készülnek sport játékok tehát egy nagyon komoly játékélményt kapunk és persze játékok tengerét. Mindezt a Sony gyönyörűen viszi véghez.

2 féle kontroller lesz kapható az egyik a "fagyi" kontroller néven emlegetett kontroller. Ezzel tudjuk cselekvésbe hozni a főhős jobb karját vagy éppen ezzel tudunk vágni ütni esetleg lőni is. A másik kontrollerel pedig majd a főhősünk mozgását irányíthatjuk előre-hátra-jobbra-balra. Ezen a két kontrolleren kívül szükségünk lesz még 1db kamerára is mely a mozgásunkat veszi fel és táplálja bele a játékba. Mindezt úgy viszi véghez hogy sötétben érzékeli a "fagyi" kontroller világító gömbjét és ennek segítségével már fel is vagyunk térképezve a kamera illetve a játék számára, és már indulhat is a kemény bunyó egész testünket-lelkünket beleadva a játékba. Lesznek olyan játékok melyben főhősünket 2db "fagyi" kontrollerrel irányíthatjuk. Ez arra szolgál hogyha esetleg egy gladiátoros játékban veszünk részt akkor a mozgást a két "fagyi" kontroller mozgatásával érhetjük el illetve ezzel tudjuk működésbe hozni a pajzsunkat illetve kardunkat vagy egyéb harci eszközünket. Tehát ahhoz hogy minden játéknak élvezhessük a lehetőségeit szükségünk lesz 2db fagyi kontrollerre 1db sima mozgást vezérlő kontrollerre és egy kamerára,

melynek a Playstation Eye nevet adták. Mindezt megvehetjük 40-45 ezer forintért. Külön külön drágább ezért vannak Starter Pack-ek melyekben a többsége a szerkezeteknek benne van, ami igazán drága az a sima mozgást érzékelő kontroller. Mindezt magyarán egy xbox 360 árán érhetjük el szeptember 17-e után. Nyilván az árak csökkenni fognak késöbb. Tehet ez volt az első új generációs kiegészítő set a Sony-tól.





Most pedig következzen a Microsoft szeme fénye, a Kinect névre hallgató szerkentyű.
A Kinect képes érzékelni a mozdulatokat, legyen az egy karlendítés, ugrás, ütés vagy elhajlás. A sztereo kamera rendszer felismeri a játékos testének elmozdulását, gyakorlatilag bármit képes érzékelni. Körülbelül úgy működik a rendszer, mint ahogyan a Tom Cruise főszereplésével készült Különvélemény című filmben a számítógépes interfész, leszámítva azt, hogy a kijelzőtechnológia egyelőre nem ért el arra a szintre, tehát némi absztrakcióra szükség lesz még a játékosok részéről.
A termék neve egyébként a kinetic, azaz "mozgási" és a connect, azaz "csatlakozás" szavak kombinálásából született. A bemutatóra a Microsoft nem spórolt a felhajtással, autentikus öltözékben lévő naptáncosokkal és egyéb show elemekkel készítette elő a terepet a héten megrendezett E3 játékkiállításon az új vezérlőnek. A demók középpontjában a sportjátékok voltak, kiderült hogyan működik a Kinecttel a virtuális foci, röplabda vagy akár rafting. A felhozatalból jól látszik, hogy az eddig leginkább hardcore játékosok kedvében járó XBox 360 platform jókora lökést kaphat azáltal, hogy a gombokkal és a joypaddel nem igazán boldoguló felhasználók számára is nyílik egy perspektíva.
A joypad csak akadály volt
A Microsoft szerint a kontroller sok ember számára egy áthatolhatatlan fal. Ahhoz, hogy valaki nekikezdjen egy játéknak, eddig mindenképp el kellett olvasni és meg kellett tanulni az instrukciókat, a kombinációkat és a billentyűzetkiosztást. A Kinect ezzel szemben sokkal intuitívabb felületként működik, ahol a mozgásfelismerést kiegészíti az arckifejezések azonosítása, illetve a hangfelismerés. Még a menüben navigálás is jóval egyszerűbbé válik, hiszen elég lesz a megfelelő menüpont felé bökni a levegőben és máris indulhat a film, játék vagy online szolgáltatás, amit kiválasztottunk. A játékok viszont az eddigi fotelben görnyedős hangulatból átcsapnak egy őrült, kívülről inkább viccesnek tűnő hadonászásba. Ezzel együtt persze nem lehet azt mondani többé a konzol játékok fanatikusainak, hogy nem mozognak eleget, illetve pár óra ugrálás, kalimpálás után szinte biztosan elfárad a legtöbb játékos, így az sem lesz gond, hogy valaki éjjel-nappal a konzoljátékokon függ. Viszont mindennek ára is van méghozzá nem kevés. Ahhoz hogy normálisan játszani tudjunk kell egy újféle kinect kompatibilis xbox(ezt persze patch formájában is letölthetjük) és a kinect ez olyan 50-60 ezer forintra jönne ki öszvissz. Tehát feltenném a kérdést, megéri-e egyáltalán?

 

 

 

 

 

 

 

Szép és jó a kinect, de megéri-e ennyi többletpénz vagy marad a Sony MOVE-ja. Hamarosan kiderül. Mint azt tudjuk a MOVE előbb fog hódítani mint a Kinect a november,decemberi megjelenésével. Meglátjuk ki győz majd a végén, a kontrolleres Move vagy a határtalan lehetőségekkel rendelkező Kinect. Mind a kettő jó és egy új generáció lehetőségeit kezdik kiaknázni. Ám vannak hibáik, kiderül kié a súlyosabb.

Szólj hozzá!

Mortal Kombat vs DC Universe Teszt!

buzusapro 2010.09.04. 21:03

Sokakat foglalkoztat ez a játék hiszen gyerekkorunk főhőseivel harcolhatunk és kűzdhetünk meg olyan módon mint ahogy azt a mozivásznakon illetve a TV-ben láttuk. Különféle gomb kombinációkkal tudjuk előcsikarni a választható karakterekből a filmes jelenetek fő atrakcióit. A jég labdától elkezdve a teleportálásig mindent megtehetünk amire specializálódva vagyunk. Űzhetjük ezt a játékot Single Player módban illetve Multi Player választhatósági lehetőség is van ám ez nem az online verekedést jelenti hanem a játéktársad és te összemérhetitek erőtöket feltéve ha van két kontrolleretek. :) 


 

 

 

 

 

 

 

 

A Mortal Kombat az egyik valaha készített legjobb verekedős játék, nem csak azért mert a varázslás és a gyepelás végtelen tárházát tartalmazza de végre jobban megismerhetjük főhőseink, pl: Batman, vagy esetleg Superman képességeit. Azt a karaktert választjuk amelyiket csak akarjuk, lehet az jó vagy rossz ez nem lényeg.


2 csapat van. Ugye az egyik a jó oldal a másik pedig aki bűnt követ el tehát a rossz.


A játék szereplői:

 
 
 




Scorpion
Sub-Zero
Sonya
Jax
Shang Tsung
Liu Kang
Raiden
Kitana
Kano
Baraka
Shao Kahn
Batman
Superman
Catwoman
Green Lantern
Shazam
The Flash
Deathstroke
Wonder Woman
The Joker
Lex Luthor
Darkseid

 


Nyilván mindenkinek eszébe jut a kedvence míg ezeket a neveket olvassa. Ezekkel a karakterekkel harcolhatunk társunk vagy a gép ellen ahogy kedvünk tartja.












Sajnos egy ideje már nem érkezett új Mortal Kombat de remélhetőleg 2011-ben érkezik a következő és remélhetőleg nem is az utolsó.


A játékban azon kívül hogy egymást halálra szivathatjuk karaktereink képességeivel és jól meg is verhetjük egymást ezeken kívül még van módszer a verésre és a győzelemre. Ha közel ér hozzánk ellenfelünk jól megragadhatjuk magunkhoz húzhatjuk és 4-5 ször lehetőségünk van ütni. Ilyenkor védekezni nem tud kivéve egy módszerrel ha megnyomja ugyanazt a gombot amit mi is. Mivel ilyenkor bármelyik gombbal orron nyomhatjuk ezért nehéz kitalálni melyikkel is cselekedjük ezt, ha viszont eltalálja az általunk megynomott gombot akkor végi az ütéseknek kivédte és folytatódhat a harc.Ha viszont az adott pálya széléhez "tereljük" az ellenfelet és egy keményet belerúgunk akkor kitörik a fal és az illető elkezd hátrafele leesni, ilyenkor a mi karakterünk autómatikusan utána ugrik és elkezdődik a levegőben a gyepálás. Folyamatosan a gombokat kell nyomogatni és ha az alsó ember eltalálja azt a gombot amit mi magához ragad és megfordít tehát megváltozik a felállás. Ha eddig te voltál fellül most te vagy allul. Ez így megy addig amíg a földre nem érkezünk. Akik allul van az keményen megbánja mert veszít az életéből 30%-ot.


Amikor már az ellenséges játékos a halál szélén áll semmi élete nincsen akkor szépen kivégezhetjük. Ezt lehet egy sima ütéssel de lehet gomb kombinációval is ami igen látványos. Ha sikerül a kombináció és a látványos kivégzés is megvolt akkora a képernyőn láthatjuk hogy FATALITY. Persze ez el is lesz mondva jó mély hangon.


A játék nagyon jó bár aki nem a verekedős játékok kedvelője vagy éppen nem tud játszani az adott karakterrel az gyorsan megunja. Ez a játék főleg 2 személyes, legalábbis úgy élvezhető.




Történet:


A történet szerint a túlvilágiak legújabb invázióját Raiden serege sikerrel visszaveri, a végső összecsapásban pedig a villámok ura belöki Sao Kahnt a dimenzióalagútba, abban a reményben, hogy ily módon örökre megszabadulhat tőle. A Földön mindeközben Superman Darkseid ellen vívja harcát, és a kriptoni hős is a portálba dobás módszerét választja ellenfelének kivégzésére. A Boom Tube azonban nem pusztítja el őket, sőt a két gonosz egyesül, és megszületik a legújabb szuperszörnyeteg, Dark Kahn.A Mortal Kombat és a DC Univerzum ezt követően felfedezi egymást, és egy lehetséges inváziótól tartva mindketten azonnal a másiknak esnek. Dark Kahn azonban amellett, hogy élvezettel nézi harcukat, olykor kiszállva saját testéből átveszi a hatalmat valamelyik karakter felett. Így történik meg az, hogy Superman nem legyőzhetetlen, Joker pedig bármelyik keménykötésű harcos ellen ki tud állni, sőt ennek köszönhetően vívnak egymással epikus csatákat az amúgy azonos oldalon álló szereplők is.

Ami tetszett:

 

-Nagyon jó bunyózási lehetőség

 

-Komoly sérülések

 

-Gyerekkori hősök megelevenítése

 

-Nagy választási lehetőség a karakterek között

 

-Jól játszható társaságban

 

Ami nem:

 

-Néha nehéz megtanulni a FATALITY-s kivégzési kombinációkat

 

-Nincs sok pálya

 

-Gyenge Single Player

 

-Kell hozzá egy másik ember is aki multizik velünk



Szerintünk: 95%

Szólj hozzá!

Age of Empires online érkezik!

buzusapro 2010.09.04. 20:57

Érkezőben van az Age of Empires online.Hátat fordítva az elődjeinek egy szinte teljesen "átalakított" játék személyesül meg az Age of Empires online-ban. Szép kis mesés grafikát kapunk. Teljesen hasonlít bármelyik "farmos" játékhoz pl: farmville. Csak itt annyi újítással találjuk szembe magunkat hogy a harc mezejére is ki kell lépnünk seregünkkel. Az Age of Empires eddigi részei nagy tanubizonyságot adtak arról hogy jó stratégiai játékok. A játékot nem csak a kicsik vagy a nagyok szeretik sőt nem is bizonyos embereknek találták ki. Egyszerűen mindenkit megrad az amit létrehoztak a játék készítői.



 Ebben az új részben azonban nem csak a hadszintéren kell megnyerőnek lennünk hanem saját birodalmunkban is. Mindenféle munka megtalálható lesz a favágókon-halászokon-földműveseken át a tudósokig, mérnökök-kereskedök, egy kész kis város. Azonban figyelnünk is kell rájuk különben nem dolgoznak. Mi vagyunk az az írányító aki mindenkinek megmondja hogy mit tegyen, menjen el halászni, vágjon ki pár fát stb.Gyakorlatilag mindent nekünk kell irányítanunk, mi leszünk az urai saját birodalmunknak/országunknak és minden lépést nekünk kell majd meghoznunk akár baráti akár harci.


Mivel online játék ezért kicsit hasonlít a travian világához, ezzel arra szeretnék kilyukadni,hogy az országunk, városunk/városaink nem állnak le abban az esetben mikor mi offline-k vagyunk, tehát a munkások dolgoznak a nyersanyag termelődik és az épületek épülnek pont úgy mint a travian világában.. Ám a traviannal ellentétben itt nem kerülünk megsemmisülésre ha esetleg huzamosabb időre eltávolodunk gép vagy netközelből. A játékban ha felfedezésre kerülünk más ember által előtte egy hadüzenetet illetve egy szövetségről szóló üzenetet kapunk ha erre nem válaszolunk az azt jelenti hogy az illető nem léphet velünk "farmolási" viszonyba se szövetségbe.



A játék menete alatt szinteket léphetünk. A játék elején nagyon magunkra vagyunk utalva, kicsi a raktározó képességünk, gyenge a földművelésünk tehát nem az igazi a termelés és katonák hiányában is szenvedünk csakúgy mint azt tapasztalhatjuk más játékokban is lehet az most travian vagy ikariam a kezdés mindíg nehéz. Viszont ahogy gyarapodnak a falvaink és a szintjeink úgy érünk el egyre több dolgot. Lehet , hogy az elején még nem tudunk kaszárnyákat építeni de késöbb már lehetséges. Míg ez a travianba illetve ikariamba NÉPESSÉG címszó alatt van megoldva az itt szintekben van megadva.


Mint ahogy az más játékban is megfogalmazódott,hogy segítse a játékosokat ez itt is megvalósul. Tehát küldetések részévé válhatunk. A travianban is ugyanez működik, hozz létre egy ilyen épületet, csinálj egy ilyen katonát és mindezekért jutalmat kaphat az ember, legyen az nyersanyag vagy szint.



A grafikáról még egy pár szót mondanék. Azon kívül amit mondtam hogy a mesevilág hangulatát idézi elég egyszerű ám élénk és világos és mint ahogy ilyenkor lenni szokott kicsit aránytalan. Tehát 1 ló 3/4 egy háznak :D nah de sebaj ez egy jó játék lessz meglátjuk milyen hibákkal de az előzetes infók szerint nem fog rácáfolni eddigi hirnevére a játék. Ám megszűr egy réteget aki szegényebb és nincs "normális" nak mondható gyors net elérése. Ám ezt ellensúlyozza az igen alacsony gépigény.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása