"A világ már soha nem lesz ugyanaz"
A World of Warcraft:Cataclysm (azaz a WOW) új része hamarosan a piacokon landol mint az egyik legjobban várt játék kiegészítő. A cataclysm a nagysikerű játék harmadik részeként érkezik meg.
A kiegészítőben új páncél lehetőségek illetve új insták jelennek meg. Ezek mellett a világ teljesen átváltozik, forró láva önt el mindent és új háborúk csapják föl a fejüket ezen az óriási hadszíntéren. Illetve újabb questekkel (küldetésekkel) találhatjuk szembe magunkat mivel a következő elérhető szint a 85 lesz míg elődjének a Wrath of the Lich King-nek az elérhető szintje 80-volt.
Mivel Lich King halott és egy másik ember vette át a helyét ezért a birodalmak összetartása megszűnt. Új szörnyek hagyták el addigi rejtekhelyeiket és most kiterjesztik hatalmukat a világon. Az egyik ilyen lény egy sárkány lesz melynek neve Deathwing. Ő lessz az új zsarnok és a legkeményebb boss amely ellen megküzdhetünk 10-es illetve 25-ös csapatokkal.
A repülés határai kitolódnak és már nem csak Outlanden illetve Northrenden szárnyalhatunk repülő állataink hátán hanem Azeroth-ban is élvezhetjük a gyors mount nyújtotta lehetőségeket.
Új választható tudomány-t kapunk mégpedig az archeology-t (régészet).
Új Battleground helyek ahol a Horde és az Alliance összemérheti az erejét.
Új achivmenteket kaphatunk, illetve titulusokat.
Új 2 választható fajunk lessz az egyik a worgen lesz tehát a farkasember, a másik pedig a goblin lesz vagyis a manó. A worgenek az Alliance-k csapatához csatlakoztak míg a goblinok a Horde-t erősítik.
Rövid történet a 2 fajhoz:
Worgen: Mivel farkasemberek ezért honnan is jöhetnének máshonnan minthogy egy szörnyű fertőzés torszülöttjeiként. Egy Alliance városban elkapták az emberek a kórt és sorban elkezdtek átalakulni farkasemberekké. Míg végül a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy ezek a fertőzöttek még nagyon erősíthetik az Alliance csapatát a Horde elleni kűzdelemben, így nem ölték meg őket.
Ha ezt a faj-t választjuk a játékban akkor valószínűleg ez lessz a játékmenet:
Lám egy Human-al kezdünk. Nos, ez azért van mert mi is hamarosan a fertőzés áldozatai leszünk. Egy városban találjuk magunkat ahol sok-sok questet kell elvégeznünk míg végül az egyik farkasember elkap minket és megharap. Ezzel viszont el is kaptuk a fertőzést. Késöbb a nagy csata után , mikor a városban már elfogtak minden fertőzöttet velünk együtt akkor hirtelen elkábulunk és sötétéség....
Majd hirtelen világosság és látjuk , hogy meg vagyunk kötözve és úgy lefogva hogy onnan segítség nélkül ne is tudjunk távozni. Mígvégül 2 alak dönt a sorsunkról és hamarosan szabadon érezhetjük magunkat. Innentől kezdve új képességet kapunk tehát átalakulhatunk farkassá majd késöbb vissza emberré :)
Most pedig következzen a másik faj.
Goblin: Ők egy szigeten élnek és elég békés hangulatban. Tudmást se vesznek semmiről, nem nagyon érintkeznek más fajokkal. Egyszóval békében és nyugalomban élnek semmitől se kell félniük. Egyszer viszont a sziget vulkánja meggondolta magát és a goblinök csöndes és nyugalmas életéből kész poklot csinált. Óriási bugyogással kitört a vulkán és a goblinoknak menekülniük kellett. Mentettek amit tudtak szerény otthonaikból, kézenfogták egymást és belevágtak a nagyvilágba. A szigetről hajóval tudtak elmenni. ( Már amennyien ráfértek ) Pénz és lakhely hiányában felkeresték a Hordát hogy segítsen nekik. A Horda örömmel befogadta szegény kis goblinokat akiket persze segítőtársává tett. A goblinok szinte mindenhez értenek, ezért nem utolsó segítség a Horda számára.
A játékmenet nem olyan hosszú mint az Alliance-nál. Itt tulajdonképpen a menekülséről fog szólni majd a játék első fele.
A játékból a Blizzard hírei szerint film is készül majd amely körübellül 70-80 perces lessz és tele lessz csatákkal illetve tömören összefoglalja majd a World of Warcraft történetét ami segíthet megértetni azzal aki nem ismeri pontosan. A játék gyüjtői kiadásában találkozhatunk majd plusz dolgokkal is. Tehát nem csak a szokásos egérpad meg companion hanem WoW-os kártyákkal is villoghatunk vagy akár megkűzdhetünk barátunkkal. Emellett persze természetesen ezernyi dolog jár még a gyüjtői kiadáshoz de azok nagyrésze az eddigiekben is szerepelt valamilyen formában.
A Cataclysm várható kiadása: 2010 karácsonya környékére tehető, de mindenképp karácsony előttre esik a Blizzardos információk alapján. Tehát hamarosan szembetalálhatjuk magunkat plakátokkal és figurákkal melyek az új kiegészítő pontos jövetelét híresztelik. Ha ez elérkezik én is le fogom írni ide a várható időpontot.